Így lőn a sötétség – Dési János jegyzete

Magyarország a londoni 6:3 után, amely nemzeti történelmének legjelentősebb, legemlékezetesebb sikere mindmáig, jeles vezetőnk irányítása alatt két újabb világcsúcsot mondhat a magáénak. Az egyik szerint itt a legmagasabb lakosságarányosan a Covidban elhunytak aránya mostanában. A másik, hogy egyedül a magyar focihatóság hajlandó engedni, hogy megteljenek a futballstadionok színültig. A két világcsúcs közti kapcsolat még a kínai új egyetem kutatói vizsgálatának tárgyát képezi, de az előzetes megállapítások szerint, ha Semjén Zsolt szarvakból emeltet magának emlékművet 65 milliárdból, akkor nyilvánvalóan meg vagyunk mentve.

A rendszer szolgalapja, a sportügyi közlöny a minap címlapján maga is szépen érzékeltette a csúcsok közti összefüggést. Igaz, ehhez a sorok között kell tudni olvasni, de hát a pravdista hagyomány miért ne itt élne tovább.

A címlap egyik felét Igaly Diana képe foglalta el, aki koronavírusban hunyt el, eddig jó 23 ezer honfitársunkkal egyetemben. Az első oldal másik felén meg azon örömködtek, hogy a magyar kormányzati focihivatal a lehető legtöbb ember életét hajlandó kockáztatni a vezér szeszélye miatt. Akadnak számítások, hogy mire az aranylábú fiúk kifutnak középre, 40 ezer halottnál tartunk majd.

Miközben a covidban elhunyt olimpikon képe mellé odatehettek volna egy egészen más grafikát is. Ha tartjuk a napi halottak ilyenszámú rekordját, akkor egy focimeccs 90 perce és a szünet és az oda- és hazajutást számításba véve, odarajzolhatták volna, hogy egy mérkőzésre szánt időkeretben 50 honfitársunk veszíti életét. (A mai számokkal operáltam, óránként 12. Vagyis e műsor elejétől a végéig egy tucat honfitársunk hal meg statisztikailag.)

Persze az efféle hatásvadász dolgok távol állnak a sportügyi közlönytől – mert abban csak minden szép és jó, és hálatelt szívvel köszönjük, hogy újabb stadionra tetszett költeni a pénzünket, kórház, orvosi vagy ápolói bérek helyett.

Vannak persze járványellenes intézkedések szakajtószám. Például M. Lőrinc hazaviszi a villany- és gázszolgáltatót is. A turai kastélyban a felülre került tízezer dolcsevitázik, az egyetemek elrabolva, a kórházakban történtek eltagadva, hogy mégse zavarjuk meg a nép egyszerű fejét. (Ma beleolvastam egy vidéki napilapba. Van benne ellenzék gyalázása, kormány dicsőítése, gyurcsányozás – minden üdítően alacsony és alpári színvonalon előadva. Relatíve fiatal kollegák állítják elő, semmit sem tudnak a harmincas-negyvenes-ötvenes évek sajtójáról – és tessék, ösztönösen hozzák azt a  stílust, gagyibb kiadásban.)

Nem mellékszál ez sem. Mert a diktatúra attól van, hogy sokan működtetik. A foci csinovnyik – mert ha neki azt mondják meccset kell tartani, akkor vigyázzba vágja magát és nem különösebben érdekli a nyomában támadó halottak száma. Az újságíró, aki kéjjel gyalázkodik, de a rendszerváltás utánra már fogalmazza a mondatot, hogy csak kényszer hatása alatt tette persze. Az egyetemi ember szerint még mindig jobb, ha ő, mintha más. Na és M. Lőrinc meg csak néz nagy okosan. Hiszen ő csak szegény egy világító felület, amely elnyel minden fényt. Így lőn a sötétség. Amíg nem gyújtunk fényt.

Dési János jegyzete a 2021. április 12-i Esti gyorsban hangzott el.