„Klubrádió
Ötös – Kultúrcsütörtök

Hegedűvirtuóz család és "Janka néni" az Ötösben

5/03/2020 17:01

| Szerző: Warholik Zoltán/Klubrádió

A csütörtöki Ötös első órájának fő vendége ezúttal Kelemen Barnabás hegedűművész volt, a plusz egy fő helyett viszont e héten plusz két fő (sőt ha szigorúan vesszük, plusz három) érkezett a stúdióba: Barnabás felesége, Kokas Katalin hegedű- és brácsaművész, illetve lányuk, Hanna, aki a modell- és filmes karrier felé is kacsingat, sőt már komoly feladatok vannak mögötte 16 évesen. A babakocsiból pedig legkisebb gyermekük, Olga hallgatta a beszélgetést. A második órában vendégünk volt Pásztor Erzsi színésznő, akivel az energiavámpírokat tárgyaltuk ki, és megtudtuk azt is, kitől örökölte kirobbanó életszeretetét és az állandó vidámságot.

2020. március 05. Ötös – Kultúrcsütörtök (2020. március 05., csütörtök 10:00)
90:16
00:00
Műsorvezetők: Barna Zsuzsanna, Barna Zsuzsanna, Warholik Zoltán Szerkesztők: Timár Ágnes
Kelemen Barnabás világjáró hegedűművészünk nagyapja az a Pertis Pál cigányprímás volt, aki a legnagyobb világvárosokban játszott királyok és előkelőségek előtt, de még egy Jávor Pál-filmben is feltűnt.

Szülei a Liszt Ferenc Kamarazenekarban játszottak, így szó szerint beleszületett a zenébe (ahogyan később az ő három gyermeke is). 16 éves kora óta koncertezik, de arra soha nem vágyott, hogy évi százötven koncertet adjon: fontosabb volt számára a család és a saját nyugalma. Naptára azonban így is tele van: koncertezik, tanít, fesztivált szervez.

Későbbi feleségével, Kokas Katalinnal nagyon korán megismerkedett: 12 évesen már együtt ültek a padban a szolfézsórákon, szerelmük azonban csak évekkel később bontakozott ki. Fiatalon házasodtak össze, és három gyermekük született. A legkisebb, Olga a babakocsiban szundított a felvétel alatt. Hanna pedig 16 éves létére nagyon komoly és elhivatott: Arisztotelészt és Szabó Lőrincet olvas, modellkedik, és a színészet is érdekli (legutóbb Tóth Barnabás filmjében volt látható).

Warholik Zoltán és a Kelemen-Kokas család
 
Warholik Zoltán és a Kelemen-Kokas család
Klubrádió
 

Adásunk második órájában Pásztor Erzsi, az örökké vidám és energikus színművésznő volt a vendégünk, aki a mai napig önfeledt tánccal indítja a napjait, délután pedig alig várja, hogy este játszhasson. Az energiát adó, és az energiát elszívó embertípusokról beszélgettünk vele. Mesélt csodálatos édesanyjáról, aki még a háború alatt a légópincében sem veszítette el humorát és az életbe vetett hitét. Holl István depressziója és alkoholizmusa is szóba került, aki a színésznő férje volt 21 évig.

Warholik Zoltán, Barna Zsuzsanna és Pásztor Erzsi
 
Warholik Zoltán, Barna Zsuzsanna és Pásztor Erzsi
Klubrádió
 

Erzsikét a mai napig megállítják az utcán, a hentes félreteszi neki a legszebb húst a piacon, a közönség pedig imádja. Egy biztos: az életöröm szobrát lehetne róla mintázni. Épp ezért néhány praktikus tippet is adott nekünk, mitévők legyünk, ha ránk rontanak az energiánkat lecsapoló "vámpírok", a hangulatgyilkosok.

Ötös - Kultúrcsütörtök
2020. március 5. csütörtök 10:00
Szerkesztő-műsorvezetők:
Barna Zsuzsanna és Warholik Zoltán