„Köszönjük
Ötös - Gálvölgyi Jánossal

„Ha már három szál haj van, az valami!”

5/09/2020 21:56

| Szerző: Timár Ágnes/Klubrádió

A pénteki Ötösben Gálvölgyi János Rózsa Gyula parókakészítőt, az egykori Nemzeti Színház fodrásztárának vezetőjét látta vendégül.

2020. szeptember 04. Ötös - Gálvölgyi Jánossal (2020. szeptember 04., péntek 10:00)
87:38
00:00
Műsorvezetők: Gálvölgyi János Szerkesztők: Timár Ágnes
A szakember a „maszkolás” hőskorában volt aktív részese a színházi és filmes életnek. Olyan kollégákkal álmodott meg és készített el különleges maszkokat, mint Sommer Kati. Vezetése alatt az egykori Nemzeti Színház fodrásztárának nem csak jó hírét, de kész műveit is vitték más színházak, oda jártak tanulni a későbbi parókakészítők. Sokan mondhatják mesterüknek Rózsa Gyulát.

A mester elmondta, hogy nem csak a szakma tanult tőle, hanem a színészeknek is ő mutatta meg, hogyan készítsenek el egy sminket, ha egyedül kell nekilátniuk. Hogy ő maga később már csak a mű-arcszőrzet, illetve a paróka felhelyezésben vegyen részt.

Az interjúból az is kiderült, milyen zárt világot jelentett a fodrászat a színházon belül. Azt hamar megtanulta a tanárától, hogy amit ott hall a színészekről és a színészektől, az ott is marad. A diszkréció legalább olyan fontos része a munkának, mint egy paróka profi kivitelezése. Ezért is tudott jó viszonyt ápolni a művészekkel. Bulla Elmával és Ruttkay Évával nagyon szerették egymást.

Rózsa Gyula elmesélte, hogy már gyerekkorában kialakult a színház iránti vonzódása, a szülei gyakran vitték előadásokra, nézett prózai és zenés darabokat. Azonban nála ez a vonzalom nem a színpad, hanem a háttér iránt született meg. Nagyon hamar világos volt a számára, hogy parókakészítő akar lenni. Már középiskolás korában bejárt a Madách Színházba, ahol Bajkai István kezdte megtanítani neki a szakma alapjait. Képzése a fodrászati szakiskolával folytatódott, majd hamar elhelyezkedett a Vígszínházban fodrászként.

Hozzátette, Várkonyi Zoltán színházában, illetve abban az időben még más színházakban is volt igény a parókakészítésre, mag ma már a kész műparókákat rendelik meg. 1969-től 1974-ig volt a Vígszínház munkatársa, majd a József Attila színházhoz szegődött, végül 1984-ben a Nemzeti Színházba ment. Onnan is ment nyugdíjba, amely azon kívül, hogy akkor már Magyar Színházra változtatta a nevét, megvált az egész fodrásztártól, így Rózsa Gyula több évtizedes szakértelmére sem tartottak igényt.

Aktív évei alatt külföldi vendégjátékokra is járt a színházzal, valamint nyaranta a szabadtéri előadásokban dolgozott.

Rózsa Gyula a filmes világba is belekóstolt. Ő készítette Szabó István A Napfény íze című drámájában a női főszereplő parókáját.

Más-más parókára van szükség műfajtól függően, a mester elmondta, az utcára egészen más típusú pótlásokat kell készíteni, mint a színpadra.

Szót ejtettek még a paróka egészségügyi, vagy éppen esztétikai funkcióiról is, valamint arról, hogy milyen módszerekkel készülhetnek a parókák, és sort kerítettek némi parókatörténelemre is.

Az adás első órájának végén új rovatot indítottunk Pár perc protokoll címmel. A továbbiakban egy-egy adásban Török Gabriella nemzetközi protokollszakértő a különböző élethelyzetekben követendő illő, és elfogadott viselkedési formákat vázolja. Az első adásban a meghívást, és annak elfogadását járták körül a műsorvezetővel.

A műsor második órájában Bóta Gábor színházkritikai rovatát hallhatták, valamint Ámon Heni gasztroblogger ajánlott különleges recepteket.

Ötös - Gálvölgyi Jánossal
2020. szeptember 4. péntek 10:00
Szerkesztő: Timár Ágnes