Gryllus Dorka: A férfiak megöregedhetnek, de a nőket ötven felett lecserélik egy fiatalabbra

Azt mondja, a Kaposváron töltött öt év volt számára a nagy iskola. Nagy erővel hatott rá az ottani morál és a szellemiség, a munka komolysága, ahogy a színészek gondolkoztak a szerepekről. A társulati létet ugyan nehezen bírta, ennél több szabadságra van szüksége. Bár a forgatások ideje is teljes káosz, de itt nem örök életre kell aláírni, hogy bármikor behívható. Eljött az idő, amikor választania kellett a színház és a mozi között. Soha nem bánta meg, hogy a filmezés mellett döntött, bár kezdetben nem volt egyenes az útja. Az Érzékek iskolája után beskatulyázták a vetkőző lány szerepbe. Sok idő volt, mire kiharcolta, hogy jó színésznőnek tartsák. Csak akkor került ki a csinos, szexi szerepből, mikor Berlinbe ment forgatni.

A Hentes, a kurva és a félszemű című film kapcsán meglepte, hogy nem keresték az újságírók. Olyan teljesítménynek érezte, amiről szívesen beszélt volna, de úgy érzi, senkit sem érdekelt, mert már nem olyan kerek a feneke. Pedig húszévesen akkor is felhívták, ha nem volt mondandója. Szerinte ez a társadalom és a nők viszonyáról szól, egy negyvenöt év feletti nőt nem övez már akkora médiaérdeklődés. A filmekben a férfiak megöregedhetnek, de egy nő ötven felett csak az elvált feleséget vagy a haldokló nagymamát játszhatja, vagy egész egyszerűen lecserélik egy fiatalabbra. Nem lett feminista, csak most már látja, mi megy a világban. Fiatalabb korában nem gondolkozott ezeken, akkor azt gondolta, azért őt hívják, mert olyan jó színésznő.

Az sem zavarja, hogy eltűnt a címlapokról, hogy egyre kevesebb szerep lesz az övé, mert jól érzi magát a bőrében. Tudomásul vette, hogy bizonyos dolgok elmúltak, de közben jöttek más, jó dolgok, amiket szeret csinálni.

Férjével, Simon Kornéllal a Varsói melódia próbáin ismerkedtek meg és szerettek egymásba. A darabot édesanyja, Kőváry Katalin rendezte, aki sok férfiszínészt megnézett a szerepre. Végül egy ismerősük, Várkonyi Zoli ajánlotta Simon Kornélt. Azt meséli, a próbafolyamatok során gyakran annyira közel kerülnek a színészek egymáshoz, hogy teljesen normális, ha időszakosan megérinti valaki. Ebben az esetben azonban többről volt szó: nagy szerelem lett belőle, ami tizenhárom éve tart.

Második gyerekük negyvenhét éves korában érkezett. Úgy véli, Áron minden szempontból egy csoda. Az orvosa már hat évvel a terhessége előtt azt mondta, hogy nem garantálja, hogy lehet még babájuk. Az anyasággal olyan érzések jöttek, amiket előtte nem ismert, a teljes idegrendszere reagál a gyerekeire, mindennél fontosabbak. 

Emberként és színésznőként is nagyon sebezhető, és az anyasággal még inkább azzá vált. Könnyen elveszti a hitét önmagában. Nem kell hozzá sok, elég egy félmondat vagy egy csúnya nézés, és elkeseredik.

Azt mondja, a szakmában is vannak nagyon határozott, öntudatos nők, akik tudják, mit akarnak. Mellettük kicsinek érzi magát, hiszen ő soha nem tudta ilyen erősen, mit akar. Hiányzik belőle egy adag exhibicionizmus, nincs benne meg az igény, hogy például fényképezgesse magát. Nagyon távolságtartó, aki sokszor kicsit kívülállóként szemléli a világot. Az óvodában egy évig nem szólt senkihez, csak csendben ült és nézte a többieket. Sok időre van szüksége, hogy bízzon, közel engedjen másokat.

Egy évig járt teológiára is, evangélikus lelkész szeretett volna lenni. Akkor ezt komolyan gondolta, de úgy érezte, hiába fontos neki a hit, nem tudja átadni. Azóta is mindenben megtalálja az Istennel való kommunikációt, színészetében is érzi, hogy vele van.

A beszélgetés visszanézhető a Klubrádió YouTube-csatornáján is. Iratkozzon fel rá!