Élőben elemeztük Orbán tusványosi és Magyar Péter székesfehérvári beszédét
26/07/2025 09:30
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
Élőben hallhatták a Hetes Stúdió második óráját, amelyben Orbán tusványosi és Magyar Péter székesfehérvári beszédét szedtük szét és raktuk össze Szentpéteri Nagy Richard politológussal, jogásszal és Lengyel Lászlóval, a Pénzügykutató Zrt elnök-vezérigazgatójával, valamint természetesen Bolgár Györggyel. A műsorvezető Hardy Mihály, a szerkesztő Csernyánszky Judit volt.
Egy brit BBC-s újságíró, David Campanale kezdeményezésére 1990 óta összegyűlnek erdélyi és magyar politikusok, utóbbiak esetén a fideszesek, hogy megvitassák a két nép ügyes-bajos dolgait. A fiatalokat koncertekkel csalogatták, a hagyomány azóta is megmaradt, a koncertek egyre több fiatalt vonzanak, az orbáni politikai igehirdetés viszont egyre kevesebbet. Patakfalvi-Czirják Ágnes szociológust kérdeztük, hogyan tapadt meg tudatunkban a fesztivál.

Az állam nem akar költeni a lerobbant belvárosi palotákra. Kiírták a vételi ajánlatokat, és Tiborcz István, a miniszterelnök veje feltehetően bevásárol Amerikába indulása előtt. Miből és miért is? Ki jár jól ezekkel az üzletekkel? – Katona Tamás, a KSH volt elnöke, pénzügyi államtitkár fejtette ki a részleteket.

Otthon Start – lehetőség újabb spekulációkra vagy tényleg segít lakáshoz jutni? Társadalmi és piaci hatásokról beszélt Erdősi Éva, a HitelSikerek.hu ügyvédje, a honlap vezető elemzője.

Az illiberális autokráciák mellett a szupergazdagok is felbontják a demokrácia szövetét, Elon Musk és Bill Gates életfilozófiája ugyan egymással ellentétes, de a Katharina Pistorral, a New York-i Columbia Egyetem professzorával készült interjúból kiderül az is, hogy a pénz beszél, kutya ugat-politika egyre több országban, így a világ legősibb demokráciáján is súlyos sebeket ejt, hosszú távon aláássa az eddigi társadalmi progressziót. Hova vezet a demokrácia útja? Csernyánszky Judit beszélt vele erről.
Az adás első óráját a cikk tetején elhelyett lejátszóra kattintva hallgathatják meg!
Kibeszéltük a beszédeket!
Élőben hallhatták műsorunk második óráját, amelyben Orbán tusványosi és Magyar Péter székesfehérvári beszédét szedtük szét és raktuk össze Szentpéteri Nagy Richard politológussal, jogásszal és Lengyel Lászlóval, a Pénzügykutató Zrt elnök-vezérigazgatója, no és természetesen Bolgár Györggyel.
A beszélgetésből írt cikkünket itt találják.

Az adás második óráját az alábbi lejátszóra kattintva hallgathatják meg.
(Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az adás meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
2025. július 26., szombat 15:00
Műsorvezető: Hardy Mihály
Szerkesztő: Csernyánszky Judit
