Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Magyar Péter Tusványossal egy időben mond beszédet Székesfehérváron

14/07/2025 21:11

| Szerző: Klubrádió

Magyar Péter kedden kezdi a 80 nap alatt Magyarország körül című országjárását, majd július 26-án Székesfehérváron tart rendezvényt a Fidesz által megrendezett Tusványossal egy időben. A pártelnök erről az ATV-ben beszélt.

A 80 napos országjárást Magyar Péter Tokajban kezdi, majd kezdetben a Tisza folyó mentén haladva folytatják az utat öt nap alatt Tiszafüredig, utána a Hortobágy térségét érintik. A székesfehérvári esemény, amelyet a pártelnök most jelentett be, a Magyarország helye Európában és a világban címet kapta. Magyar azt mondta, nem véletlen az sem, hogy a Tusványossal egy időben szervezik.

Magyar Péter a hétvégén bejelentett programpontjai mellett arról is beszélt, hogy mit gondol a Hadházy Ákos és Tordai Bence által a napokban megfogalmazott kritikákról. A független országgyűlési képviselők személyét a pártelnök nem akarta kritizálni, csak arra hívta fel a figyelmet, hogy voltak más politikusok, akik felismerték a rendszerváltás fontosságát, a honfitársaik érdekét nézték, és azt a politikai túlélésük elé helyezték. Ha a Tisza-kormány jön, és megteremti az alapjait egy új választási rendszernek, utána már több párt megférhet a politikai palettán.

A Tisza saját mérései szerint Budapesten is mindenhol Magyar Péterék pártja vezet, mondta a pártelnök. Szerinte a magyar választók többsége is azt várja, hogy a régi ellenzékkel ne működjenek együtt, ezért zárkózik el attól, hogy Hadházynak vagy Tordainak engedjen. Ha ezt megtenné, akkor az a Tisza végét jelenteni, mondta Magyar. A Tisza senkinek nem tiltja meg a választáson való indulást, de aki a jelenlegi helyzetben arról beszél, hogy a Tisza valahol visszalépjen, az szerinte a Fidesz érdekét szolgálja.

(via Telex, kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka)