„1%
Hetes Stúdió

"Elferdíti az igazságot az ellenzék Magyarországon, erről kell ma beszélnünk!"

10/08/2021 13:43

| Szerző: Csernyánszky Judit/Klubrádió

Interjú Orbán egyik amerikai rajongójával, Rod Dreherrel, az American Conservative alapítójával, vezető szerkesztőjével.

2021. augusztus 07. Hetes Stúdió-részlet (2021.08.07. Interjú Rod Dreherrel)
11:36
00:00
Az igazság elferdítéséről kell beszélni – vágja rá Rod Dreher kérdésemre, hogy esztergomi előadása mit üzen a magyaroknak. A Mathias Corvinus Collegium által Esztergomban rendezett háromnapos programon részt vesz az American Conservative folyóirat és portál alapítója, vezető szerkesztője, Rod Dreher is, akit Budapesten értünk utol. Három hónapja tanulmányozza életközelből a magyar helyzetet, Orbán politikáját és napi rendszerességgel posztol is erről a blogjában. Rod Dreher a konzervatívok egyik szaktekintélye, elemzője, véleményformálója akit – legalábbis az amerikai megítélés szerint – ugyan nem a mérsékeltek között tartanak számon, de úgy hírlik róla, nem egy megveszekedett keményvonalas elemző. Meghallgatja a másik oldalt is, és bizonyos keretek között rugalmas, ha revízióra szorul elmélete.

– Elferdítik az igazságot a közéleti diskurzusban. Legyen szó a tudományról, legyen szó a médiáról. Nagyon nehéz ma megtalálni az igazságot.

– Elnézést, konkrétan milyen elferdítésről beszél?  

– Nézze, nagyon nehéz megbízni számos sajtótermék riportjában, mert nem írják meg a teljes igazságot. Bizonyos, előre meghatározott narratívát követnek.  A másik probléma, hogy az olvasó általában szereti visszahallani a maga sajátos véleményét a sajtótermékekből, legyen az a politikai jobboldal vagy baloldal. Az emberek nem hajlandóak tudomásul venni, mi is az igazság, mert az gyakran túl súlyos. Amit eldöntöttek magukban, ahhoz ragaszkodnak, azt akarják visszahallani.

– Ön azt állítja, hogy Magyarország megkérdőjelezhetetlen demokrácia. Azért ennek kifejtése érdekelne, mert a mi tudomásunk szerint az összes kulcsintézmény, amely a demokráciát hivatott biztosítani, kormányzati kontroll alatt áll.

– Először is, ha nem tetszik a jelenlegi kormány, akkor egyszerűen le kell váltani a jövő évi választásokon. Ellene kell szavazni. Másodsorban, ha ön azt mondja, hogy a média a kormány kezében van, akkor hogyan lehetséges, hogy önnel beszélgetek? Ön az ellenzéki médiát képviseli, és vannak mások is azon az oldalon. Az egészséges közélethez hozzátartozik az ellenkező vélemények ütköztetése. Ha összehasonlítom az én hazámmal ezt a helyzetet, akkor tényleg azt kell mondjam, hogy ott a kormánynak valóban nincs médiája, ennek ellenére olyan meghatározó, például az LMBTQ közösségek melletti kiállás, hogy teljesen elnyomja a másik oldal véleményét. Mivel nem beszélek magyarul, nem tudom, itt hogy is van ez, de azt tudom, hogy önöknél igenis határozottan van ellenzéki média.

Rod Dreher: Live Not by Lies
 
Rod Dreher: Live Not by Lies
 

– Nem tudom, mennyire van tisztában azzal, hogy a Klubrádiónak már nincs frekvenciája Budapesten sem, ahhoz képest, hogy egykoron országos rádióként is működött. Február 15-e óta már csak az interneten hallható a Klubrádió, úgyhogy önt is csak ott tudják meghallgatni a hallgatók.

– Ó, sajnálom, ezt nem tudtam.  Őszintén szólva, erről fogalmam sem volt. Lehet, hogy akkor önnek tökéletesen igaza van.

– Ami pedig a választásokra vonatkozó megjegyzését illeti. Ez sem olyan egyszerű kérdés. Ugyanis a szavazatok kevesebb, mint 50%-ával kétharmados többséget lehet szerezni Magyarországon a parlamentben. Orbán Viktor új választási törvénye erre adott neki lehetőséget. S amikor Brüsszelben harcol az igazáért, akkor mindig erre a kétharmados többségre hivatkozik. Ön szerint ez rendjén van?

– Meg kell mondjam önnek, nem tudom, a választási törvényt hogyan módosították Orbánék, csak azt tudom elmondani, ami Amerikában van. A republikánusok a szavazatok többségének megszerzése ellenére elvesztették a választást 2020-ban a választási törvény újraírása miatt. (Tegyük hozzá a választási törvényt Trump kormányzása idején módosították a járvány körülményeihez igazodva, illetve 8 millióval több szavazatot szerzett Biden, ami nem tekinthető hibahatáron belüli számadatnak.)

– Nézze, 2014-ben a szavazatok durván 45%-val, 2018-ban pedig nagyjából 50%-kal szerzett kétharmados többséget a parlamentben a Fidesz. Ön szerint ez nem félrevezető?

– Értem, amit mondott. Akkor azt el kell mondjam, nem gondolom, hogy Orbán egy szent ember, egyáltalán nem ezt gondolom. Sok mindent persze támogatok azok közül, amit mond és tesz. Általában véve jónak találom azt, amit tesz. De például a Pegasus kémprogram alkalmazása miatt kritizáltam, mert azt gondolom, egyetlen kormány sem tehet ilyet.

– Oké, akkor mit szeret Orbán politikájában?

– Nagy általánosságban elmondhatom, tetszik, amit a magyar identitásért, a magyar szuverenitásért tesz. Tetszik, ahogy a migráció problémáját kezelte 2015-ben. Nekem tetszik, amit az LMBTQ törvényben is megfogalmazott, amit sokan ellentmondásosnak tartanak. Amerikában ugyanis teljesen elfogadhatatlan, amit LMBTQ propagandaként előadnak. Ahogy a gyerekek gender-identitását befolyásolják. Legutóbb a Blues Clues gyereksorozatban egy szivárvány éneket adtak elő. Nem azt mondom, hogy ezt teljesen be kellene tiltani. De a gyerekek nevelése és a szülők jogának megvédése érdekében mégiscsak be kellene az ilyesmit tiltani.

– Legutóbbi írásában ön úgy fogalmazott, hogy nemcsak Magyarországon, de Közép-Kelet-Európában többségben vannak az LMBTQ közösségeket nem favorizálók. Magyarországon a legfrissebb közvéleménykutatások szerint ez egyáltalán nem így van.

– Mit mondanak konkrétan a közvéleménykutatások?

– Hogy a házasság és a gyerek örökbefogadása terén is a magyar lakosság többsége megengedő ebben a kérdésben.

– Akkor ezzel azt állítja, hogy a kormány el fogja veszíteni ezt a referendumot, amit most hirdetett meg az LMBTQ törvényről?

– Igen, most úgy néz ki. Azonban az országszerte beindított óriásplakát kampány még megfordíthatja a közhangulatot. Ez mindig bejött a kormánynak. Látta ezeket az óriásplakátokat?

– Nem.

– Az LMBTQ propagandáról fogalmaz meg kérdéseket, de például azt is megkérdezi, hogy önt dühíti Brüsszel? Milyen kérdés ez? Rengeteg adófizetői pénzt kidob erre a kampányra, amikor a magyarok többsége Unió-párti. Még a kormány is az! Akkor miért vezet félre? 

– Én itt vagyok Budapesten és autóm sincs. Oké, elfogadom, amit mond. De Brüsszel akkor is egy jelkép. S most épp az LMBTQ-törvény miatt ki akarja rúgni Magyarországot a közösségből. Ha nem tetszik az embereknek a kormány, és nem értenek egyet ezzel a referndummal, akkor szavazzák le és szavazzák ki őket a kormányzásból. Nem értem, hogy Brüsszel miért gondolja azt, hogy megmondhatja, mi történjen Magyarországon. Hogyan neveljék a gyerekeket az iskolákban és otthon valamint a média által?

– A magyarok többsége osztja Brüsszel véleményét és osztja az uniós értékrendet is

– Akkor szavazzák le a kormányt!

– De hogy tudnák leszavazni, ha a szavazatok kevesebb, mint 50%-ával megint kétharmada lehet a Fidesznek?

– Szavazzák le a referendumot is!

– Nos, itt például, mint mindig, megint Soros György a hibás. A kormány évek óta Sorost kiáltotta ki bűnbaknak. Ráadásul Brüsszel szerint is antiszemita felhangja van ezeknek az üzeneteknek az óriásplakátokon. Igaza van Orbánnak?

– Köszönöm, hogy erről is kérdez, mert szerintem ebben semmilyen rasszista megnyilvánulás nincs. Szerintem Európában és Amerikában is a baloldal mindig a rasszizmussal vagy az antiszemitizmussal jön elő, ha valami nem tetszik neki. Nem számít, hogy ő zsidó, mert akkor is bírálná őt Orbán Viktor. Eleinte nem találtam fairnek, amiért bírálják, aztán megnéztem mit csinál Amerikában. Támogatja a körzeti ügyészek, rendőrtisztek kinevezését, és súlyos bűncselekményekkel szemben elnéző. Aztán láttam, hogy az Obama-kormány külügyminisztériumának támogatását is élvezve alapítványa Saul Alinsky könyvét fordították le, a Rules for Radicals (Szabályok a radikálisokra) címmel, és kiadták Macedóniában, hogy aláássák a konzervatív macedón-kormány hatalmát. Teljesen egyetértek a magyar kormánnyal abban, hogy a pénzét és a hatalmát arra használja, hogy megváltoztassa a jelenlegi helyzetet. Alinsky könyve arra ad tanácsot, hogy mindenért másokat kiáltsunk ki bűnbaknak. Pedig Soros ugyanezt csinálja, ezért jogos Orbán támadása.

Saul D. Alinsky: Rules for Radicals
 
Saul D. Alinsky: Rules for Radicals
 

– Soros segítette Orbánt hatalomba azzal, hogy ösztöndíjat adott külföldi tanulmányaihoz. Ez nem jó cél?

– Ez azt jelenti, hogy Orbán köteles azontúl mindenben Sorosnak megfelelni?

– Sorosnak olyan civil kezdeményezései vannak, amelyek a demokrácia fenntartását szolgálnák. Mit szól például ahhoz, hogy vidéken egyáltalán nincs ellenzéki vagy független újság, amit olvashatnának az emberek, és így rádió sem, amit hallgathatnának a kormányzati mellett.

– Ha jól tudom, a legnagyobb példányszámú újság ellenzéki újság. Nekem ezt mondták, én nem tudok magyarul. Ez igaz?

– Ez igaz, de tudnia kell, hogy az ennél sokkal nagyobb példányszámú, a legtekintélyesebb ellenzéki újságot egy éjszaka alatt bezárták, megszüntették Orbánék.  

– Nos, akkor óvatosan kell fogalmazzak, mert tudja, nem beszélem a magyart. És nem akarok olyat mondani, ami nem igaz.

– Arra kell ez Orbánnak, hogy fel tudja mutatni, van ellenzéki napilap, nos akkor miről beszélnek a bírálók?!

– Ez az egyetlen ellenzéki napilap az egész országban?

– Igen, az egyetlen.

– Akkor olyat mond most nekem, amit nem tudtam. Minél mélyebbre ások abba, amit Orbán és a Fidesz csinált, annál inkább bírálnom kellene, úgy tűnik. Nagy általánosságban jelenthetem ki akkor, hogy Orbán prioritásai nekem meggyőzőek. Ahogy kiáll a globális világrend ellen, az tetszik. Persze ez nem jelenti azt, hogy minden tetszik, amit csinál.

– A kormányzati korrupcióról biztos hallott. Orbán legjobb gyerekkori barátja, Mészáros Lőrinc többet keres egy nap, mint Beyoncé.

– Hm. Igen, erről panaszkodtak leginkább az emberek az itt töltött három hónap során. Hogy a Fidesz túl toleráns a korrupciós ügyek iránt. Ez tényleg őrültség, mert kárt okoz magának a kormány ezzel. Ugyanakkor azt is hallottam, hogy Közép-Európában, más volt kommunista országokban is hasonló a helyzet. Mert ez a kommunizmussal együtt öröklődött és ezért nem lehet csak a Fideszt számon kérni. Szerintem nem kérdéses, hogy bármilyen kormány is kerüljön hatalomra, vagy a Fidesz vagy az ellenzék, annak le kell számolnia a korrupcióval, ha azt akarja, hogy bízzanak benne az emberek. Ez az elsőszámú feladat kell legyen.

– Azt gondolom, nem lehet egy lapon említeni az előző és a kommunista kormányok korrupcióját a Fideszével.

– Bárcsak tudtam volna többet segíteni. Őszintén mondom. Többet kell és fogok is olvasni akkor az itteni helyzetről, megköszönöm magának az interjút – ígérte meg nekünk Rod Dreher, Tucker Carlson jó barátja, elvbarátja, aki tulajdonképpen rábeszélte a Fox News sztár műsorvezetőjét, hogy látogasson el Magyarországra. Mindketten nagy Orbán-rajongók.

Csernyánszky Judit interjúja a 2021. augusztus 7-i Hetes Stúdióban hangzott el.