„Klubrádió
Megbeszéljük...

Elemző: Elképzelhető, hogy a Fidesz törvényjavaslatot nyújt be Budapest feldarabolásáról

19/01/2023 20:23

| Szerző: Klubrádió/szg

Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója szerint "felerősödhetnek azok a hangok", amelyek a Budapesttől elszakadást javasolják a külső kerületeknek. Nagy Attila Tibor politikai elemző azt mondta: elképzelhetőnek tartja, hogy a Fidesz benyújt egy törvényjavaslatot erről, sőt, akár azt is, hogy már kész a javaslat szövege, és csak az alkalomra várnak, hogy benyújtsák.

2023. január 19. Megbeszéljük - részlet 23.01.19. Nagy Attila Tibor
18:50
00:00

Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója interjút adott a hirado.hu-nak, az úgynevezett közmédia portáljának. Ebben úgy fogalmazott: „Az országgyűlési választások eredményein is látszott, hogy a külvárosi emberek pontosan érzik azt, hogy ki vannak fosztva, hogy az ő kerületük nem fejlődik, miközben a belvárosra irdatlan pénzeket költenek el. És ha ez így megy tovább, akkor egyre inkább fel fognak erősödni azok a hangok, amelyek a Budapesttől való elszakadást javasolják ezeknek a kerületeknek, ugyanis egész egyszerűen sokkal jobban megéri önálló településként működni, mint a főváros részeként.” Műsorvezetőnk hozzáfűzte, hogy már korábban is voltak elképzelések Budapest gyengítéséről, szóba került minisztériumok, múzeumok elköltöztetése a fővárosból.

Nagy Attila Tibor politikai elemzőt kérdeztük a Megbeszéljük adásában, aki írt már a témáról Facebook-oldalán. Azt mondta, elképzelhetőnek tartja, hogy a Fidesz benyújt egy törvényjavaslatot erről, sőt, a Kubatov-interjú alapján akár azt is, hogy a Fidesz elnöksége vagy onnan valaki már kiadta a megbízást egy ügyvédi irodának, hogy dolgozzák ki a normaszöveget, vagy már kész is a szöveg, és csak az alkalomra várnak, hogy benyújtsák. A kétharmados felhatalmazásuk megvan Budapest feldarabolásához.

Azt is figyelemre méltónak tartja, hogy mennyire lagymatag visszhangja volt ennek az interjúnak, hiszen ha az megvalósulna, Budapest, az ellenzék fő bázisa súlyos csapást szenvedne el. Hozzátette: nem pusztán pártpolitikai szempontból érdekes Budapest jövője, hanem azért is, hogy „mi lesz akkor Magyarországgal”, hogyan tud működni az ország egy erősen meggyengített fővárossal. Bár pártpolitikailag látja ennek a logikáját a Fidesztől – jegyezte meg.

Az elemző hozzáfűzte: nem érti, miért nincs emiatt ribillió, miért kerülte el az ellenzék figyelmét ennyire ez az interjú. Mégiscsak Kubatov Gáborról van szó, évek óta a Fidesz pártigazgatójáról, aki felelős a belső működésért, az alkalmazottakért, a helyi szervezetek megfelelő ellátásért, tehát nagyon befolyásos ember a kormánypártban. Kizártnak tartja, hogy Kubatov véletlenül beszélt volna arról, hogy adott esetben a külső kerületek kiválnának Budapestből.

 
Kubatov Gábor Forrás: Facebook
 

Nagy Attila Tibornak eszébe jutott a Horthy-korszak is, amely ugyan többpártrendszer volt, de erőteljesen autoriter, és a baloldali-liberális ellenzék erősebb volt Budapest törvényhatóságában, mint országosan. Ezért a Horthy-rendszer megnövelte a kormányzat által kinevezett emberek számát a közgyűlésben, aztán később a vezetőjét is kinevezéshez kötötték. Természetesen nem akar egyenlőségjelet tenni – mondta –, de az nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor tanult a korábbi korszakok hatalomtechnikai manővereiből. Ha úgy látja, hogy nem tudják visszanyerni Budapestet, akkor elő is vehetik ezt a tervet – vélekedett a szakértő.

Kitért arra is, hogy 1,7 millió ember életéről van szó, plusz az agglomerációban lakókról, akikkel együtt már 2,5-3 millióról beszélhetünk. Mi lesz az ügyintézéssel, a tömegközlekedéssel? Külföldön is degradálódik Budapest értéke, ha a kormány az 1,7 milliós fővárosból csinál egy 7-800 ezrest – sorolt a problémákat. Ezt komolyan át kellene gondolni, tette hozzá.

Szerinte inkább Navracsics Tibornak, egy másik fideszes politikusnak van igaza, aki szerint az agglomeráció egyre inkább összekapcsolódik Budapesttel; megemlítette Budaörsöt, Dunakeszit, Gyált. Tehát talán észszerűbb lenne ezeket a területeket Budapesthez csatolni – de csak népszavazással, hangsúlyozta. Ezek olyan súlyú döntések, amelyekről meg kell kérdezni a lakosságot. Nem szabad, hogy egy pártelit vagy pusztán az Országgyűlés döntsön Budapest feldarabolásáról – jelentette ki Nagy Attila Tibor.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Címlapi kép: 

Megbeszéljük...
2023. január 19., csütörtök 17:15
Műsorvezető: Bolgár György