„Klubrádió“
Esti gyors

Elemző: Az Orbán-kormány visszatért az elmúltnyolcévezéshez

16/04/2020 10:38

| Szerző: Klubrádió

Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója szerint az Orbán-kormány kommunikációjában visszatért a 2010-es év emlegetéséhez, aminek két oka van: azt akarják hangsúlyozni, hogy akkor sikerrel kezelték a válságot, és az ellenzékkel kapcsolatos rossz emlékeket is felélesztenék.

2020. április 15. Esti gyors / részlet, Virág Andrea (20.04.15.)
07:17
00:00

Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója az Esti gyorsban azt mondta: a korábbiakhoz képest nem változott az Orbán-kormány viselkedése, a célja, hogy magát tüntesse fel cselekvőként a vírus elleni küzdelemben, és az ellenzéket „leküldje a pályáról”. Ezt a nemzetközi példáktól az különbözteti meg, hogy az önkormányzatokat is igyekszik kivonni a járvány kezeléséből. Persze sok feladatot delegál rájuk, mégis általában magánál tartja a döntéseket. A kabinet politikája az Európai Unióval kapcsolatban is ugyanolyan, a Brüsszellel, „bármit is értsen ezalatt a kormány”, szembeni küzdelem sem változott. Szerinte azzal, ahogy a kormány próbálja monopolizálni a válságkezelést és magának megtartani a sikereket, úgy az esetleges kudarcokért a felelősséget is nehezebb lesz áthárítania. Az elemző szerint ezt mutatja a Pesti úti idősotthon esete is.

A kormány tíz éve sikerpropagandát folytat, akkor lesz probléma, amikor ez nem egyezik az emberek percepcióival – mondta Virág Andrea. Ez történhet az egészségügyi és a gazdasági válság miatt is. Úgy fogalmazott: ezzel kapcsolatban lát körvonalazódni egy stratégiát, a 2010-re visszautalást. A 2010 utáni években nagyon gyakori elem volt az „elmúlt nyolc év”-szlogen használata, de az utóbbi időszakra kikopott. Most visszahozták, és ennek az elemző szerint két oka van: egyrészt azt kommunikálják vele, hogy 2010 után az Orbán-kormány „kivezette az országot a bajból”, bízzanak bennük a választók most is, másrészt az ellenzékkel kapcsolatos rossz emlékeket is igyekeznek feléleszteni a 2008-as gazdasági válság emlegetésével.

Azzal, hogy salátatörvényeket adnak be a kulturális dolgozók közalkalmazotti státuszának elvételéről vagy a nemváltoztatás okiratokban feltüntetésének tilalmáról, Virág Andrea szerint a kormány bizonyos szempontból a veszteségeit akarja minimalizálni. Ugyanis ezeket a törvényjavaslatokat vélhetően egyébként is beterjesztették volna, de a koronavírus-járvány nélkül sokkal több figyelmet kapnának, nagyobb lenne a felháborodás – tette hozzá.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Címlapi kép: Pixabay.com

Esti gyors
2020. április 15., szerda 18:15
Műsorvezető: Szénási Sándor