„1%
Hetes Stúdió

Dubaj van – Szénási Sándor jegyzete

13/03/2021 15:05

| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió

Elérhetetlenné tették azt a jó kis dühös interjút, amelyben Győr fideszes polgárestere, Dézsi Csaba András olyan hévvel ment neki a kormánynak, a belügyminisztériumnak, az országos kórház-főigazgatónak, mintha ellenzéki politikus lenne, pedig dehogy. Eközben úgy hírlik, a NER kedvenc magángépe a napokban landolt Dubajban. A járvány csúcson jár, de balhé ebből sincs sehol. Miért hiányozna akkor egy vacak kis interjú?

2021. március 13. Hetes Stúdió / részlet, Szénási Sándor jegyzete (21.03.13.)
02:48
00:00

A győri polgármester adott egy interjút a helyi rádiónak, az adás szépen le is ment, ám egy ideje már nem elérhető a Győr+ Rádió SoundCloud oldalán. Jó kis dühös interjú volt, nyilván ez is okozta a vesztét, hiszen Dézsi Csaba András olyan hévvel ment neki a kormánynak, a belügyminisztériumnak, az országos kórház-főigazgatónak, mintha ellenzéki politikus lenne, pedig dehogy: a Borkai-féle szexbotrány után ő nyerte meg a Fidesznek a várost, 1993 óta párttag.

Az interjúban égbekiáltó baromságnak nevezte azt, amit Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató mondott, hogy tudniillik az 5500 egészségügyi dolgozó távozása után még javulhat is az ellátás. Ez olyan, tette hozzá Dézsi, mintha egy fociedző két embere kiállítása után azt bizonygatná, hogy kilenc fővel könnyebb nyerni. A polgármester úgy vélte, aki sikerpropagandát nyom a főnökségnek, az csak a tévedéseit akarja álcázni. Mármost ez jó mondat, mert igaz mondat, de csak egy középszintű káder ekézéséről szól.

Tovább is van azonban. Dézsi azt is vérlázítónak tartja, hogy rendőrök írták az orvosok új szerződését, ami, adja értésre, olyan is. Ennél a pontnál persze az ő indulatait felsőbb szinten elemzők találhattak egy családi lólábat is, a politikus sérelmezte ugyanis, hogy az eddig mellette vezető asszisztensként dolgozó felesége az új összeférhetetlenségi szabályok miatt távozni kényszerül, a sértettsége tehát nyilvánvaló.

Oké, gondolhatták ott fenn, nem a rendszert szidja, csak jó férj.

Dézsinek azonban, aki amúgy belgyógyász, kardiológus, és utóbbi minőségében ma is dolgozik, tehát belül van az egészségügyi rendszeren, és tudja, hogy amit lát, mit jelent, azt is megtapasztalta, hogy a szakmai tanácsait a politikusok úgy rázták le magukról, mint kutya a vizet. Amúgy Győr 18 milliárdot bukott a kormány elvonásain, ezt Dézsi, a polgármester szintén utálja, de Dézsi professzort, tanszékvezető, volt osztályvezető főorvost a szakmája semmibevételével sikerült vérig sérteni. Elmúlik persze ez is, legfeljebb a barátok között eggyel több keserű mondatot hallat majd a csalódásairól.

Az interjút tehát levették, és igy már minden rendben van, business as usual: hírlik, a NER kedvenc magángépe, amelynek adatait, csak úgy, szanzsén levették a követő oldalakról, tehát elvben nem tudni, merre jár, a napokban landolt Dubajban. Előtte kétszer járt a Maldív-szigeteken, és reméljük, minden utasának van diplomata útlevele, így aztán visszafelé, itthon nem kötelező a karantén. A járvány csúcson jár, de balhé ebből sincs sehol. Miért hiányozna akkor egy vacak kis interjú?

Szénási Sándor jegyzete a Hetes Stúdió 2021. március 13-i adásában hangzott el.