Előre, partizánok, előre! – Dési János jegyzete

A kis és nagy diktátorok közös jellemzője, hogy nem nagyon szeretik, ha kiderül róluk, hogy a WC-keféjük aranyból van. Miért vonzódnak a kis és nagy diktátorok az efféle tárgyakhoz az egy külön vizsgálat tárgyát képezné. Bár nyilván nem csak a szaniter áru pazarló gazdagságáról van szó, hanem arról is, mint ma Hadházy Ákostól megtudtunk, hogy az a magángép amelyiket például a nemzet gázszerelője használ sűrűn jár mostanában Monte Carlo felé – így zárlat idején is. Ha eltekintünk a Maldív-szigeteken kivitelezett nászutakról, akkor azért láthatjuk, hogy a dolgos hétköznapok is tartogatnak örömöket a nemzet építésében megfáradt oligarcháknak, olyanokat, amelyek az átlagembernek az eszébe sem jutna.

Csak ugye nem kenyerük (kalácsuk?) a dicsekvés, a nagyzolás, a fennhéjázás.

Így ezekről a kis örömökről szó se essen. Helikopterezgetés esküvőre menet, József nádor birtokának a bekebelezése. A turai kastély közjellegének elvesztése, a fél Andrássy út saját lábra állítása – ezek ugyan elő-előfordulnak, de ne beszéljünk erről. Csak megzavarná a nép egyszerű gyermekeinek a fejét – legyen elég az öt kiló krumpli és kész. És legyen szép képes beszámoló arról, annak mennyien örültek. És legyenek hálás tekintetek és elszánt lövész kancellárok, akik fessen mutatnak a képen, amit éppen szétvernek egy nem parírozó intézményt. A sajtó kollektív agitátor és propagandista – mondta egykor egy szaktekintély – de mint tudjuk, a folyamatos hazudozás ellenére a szovjet birodalom egy szép napon összedűlt. Mert ugyan mikor a másodlagos frissességű heringet egy Pravdába csomagolva valaki négy órai sorban állas után vitte haza és közben azt a lapot olvasgatta, amibe a büdös halat csomagolták, csak elgondolkozott azon, valóban az e minden világok legjobbika, ahogy áll – csornij-bélij – a Pravda hasábjain.

A diktátorok, a kicsik és a nagyok, szeretik betiltani, tönkretenni, bezárni a nekik nem tetsző dolgokat nyilvánosságra hozókat. Szép hagyományai akadnak ennek még Magyarországon is. Most azért nem a Somogyi-Bacsó gyilkosság korát éljük. Most a szerkesztőségek tönkretételének és elrablásának és a már korántsem független intézmények általi ellehetetlenítésének az idejét.

Pénteken Alekszej Navalnij YouTube-on megjelent videójának, amely Putyin hatalomba kerüléséről és aztán saját kézből etetett oligarcháinak kineveléséről szól, akik a megszerzett állami pénzekből bőségesen leróják a hálájukat az elnöknek, birtokok, kastélyok, földek, föld alatti hokipályák, yachtok, jó utazások, ahogy ez ebben a körben lenni szokott, pénteken, mondom, még csak 61 millió nézője volt. Mikor ezeket a sorokat írom, hétfő délután, már 87 millióhoz közeledik, mire meghallgatják közel lesz a 90 millióhoz.

Tanulság következik: El lehet foglalni az állami médiát és bele lehet tolni annyi pénzt, amennyiből minden egyes nap egy teljes játékfilmet lehetne megcsinálni – de közben Gulyás Márton Partizánja többszörös nézőszámot ér el.

Persze a magyar kormány el-eljátszik a gondolattal, hogy korlátozza az internetet, de akkor majd lesz más. Nem tudom mi, de lesz. Ahogy volt stencilgép, meg szamizdat is.

Csellel, hazugsággal, gátlástalansággal, jogtalansággal erőnek erejével el lehet venni a frekvenciát, a nyomdagépet, a mozit, a színházat – és tehetségtelen kegyenceknek odadobni.

De ettől még a hatalomtól nem függő hírforrás megmarad, régi tapasztalat ez. Ahogy nézik Navalnij vagy Gulyás Márton csatornáját, ahogy egyre többen választják az interneten a Klubrádiót. Csak akarni kell. Sokaknak. És akkor szólni fog.

Dési János jegyzete a 2021. január 25-i Esti gyorsban hangzott el.