A vádlottak padja - Hardy Mihály jegyzete
Furcsán hangozhat, de ettől még tény, hogy Európa legnagyobb és legtekintélyesebb nemzetközi szervezete nem volt felkészülve ilyenfajta belső bomlasztásra és cinikus árulásra, amit Orbán Viktor és Szijjártó Péter bemutatott.
Szegények – Szénási Sándor jegyzete
Amikor a görénykurzus névadója a kampányban elismerte, hogy elvesztette a nagyvárosokat, az értelmiséget, és a középosztály javát, akkor ez már régi igazság volt, és ez látszott is a Fidesz kommunikációján. Emlékszünk arra a borzongató emoji-kampányra, amelyhez már olvasni sem kellett tudni, a sárga arcok hangulatjelei dühöket, félelmeket, vagy éppen boldogságot irányítottak az ellenfelekkel szemben, az utóbbit viszont a Fideszre természetesen. Hogy az üzenet még érthetőbb legyen, az ellenzék biztos megítélése érdekében szarkupacokat ábrázoló emojikat, és hányással küzdőket is bevetettek. Még, vagy megint, most is ott vannak a falakon.
Előmásznak a roncsból a fideszes sofőrök - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a jelenség, amikor egy súlyos autóbaleset után, valaki szerencsésen kimászik saját lábán a roncsból, feláll és látszólag irracionális dolgokat kezd művelni. Össze-vissza mászkál, keresi az öngyújtóját, nyomkodja a telefonját, irreleváns kérdéseket tesz fel a segítségére sietőknek. Még csak a fejét sem ütötte be, egyszerűen még tart a sokk hatása, azt sem tudja hol van és valójában mi történt vele.
Mészáros a börtönben is keres - Dési János jegyzete
Az "épít magának" esetünkben annyit tett, hogy a „Mészáros“ nevű fényvisszaverő felület egy igen jelentős közpénzes melóba tenyerelt bele megint.
Ne sprashivay! - a külügyminisztérium darálójának nyílt levele Selmeci János jegyzetében
Négy különböző munkakör képviselője volt az asztalnál: egy miniszter, egy államtitkár, egy irodavezető és egy orosz gyártmányú iratmegsemmisítő. A miniszter, az államtitkár és az irodavezető székeken foglaltak helyet, az iratmegsemmisítő az asztalon darált. Elfogtam a nyílt levelét.
Leomló bástyák - Rózsa Péter jegyzete
Elképesztő milyen gyorsan omlanak le ennek a 16 évnek a bástyái. Az is elképesztő – bár ez igen erős magyar értelmiségi hagyomány –, hogy ezzel együtt hogyan jelentkeznek a huhogók, a még el sem kezdett reformok azonnali bírálói.
A görénykurzus vége - Szénási Sándor jegyzete
Az első reakció persze a kussolás, amint azt a TV2 Tények című műsora oly szépen előadta: öt nyögvenyelős perc a választásról, aztán baleset, sorozatgyilkosság, ha több idejük lett volna, még a pitypangok is kinyílnak náluk.
A másik serpenyő - Kárpáti Iván jegyzete
Nézzük, mi van a másik serpenyőben! A magyarok Szlovákiában egy földrajzilag hosszan elterülő, de vékony sávban élnek délen. Ahogy keletre haladunk egyre szegényebb, lemaradó térségekben, ahová a szlovák állam nem sok forrást juttat.
De, háború. Pont. - Selmeci János jegyzete
22/12/2023 18:03
| Szerző: Selmeci János/Klubrádió
"Akár el is engedhette volna a füle mellett a kérdést, újságírók és a nem újságírók előtt Orbán Viktornak nem volt szüksége arra, hogy a katonai hadművelet kifejezés használatát jogászkodással, és az orosz álláspontra hivatkozással magyarázza, és ezzel végül is megszabaduljon a maradék erkölcsétől is."
Mondhatta volna, hogy hibázott. Mondhatta volna, hogy az orosz elnök, egy háborús agresszor mellett ülve az ember néha pontatlanul fogalmaz. Hivatkozhatott volna arra is, hogy a tárgyalópartnert tiszteletben tartva valamilyen semleges kifejezést keresett arra, amiről ő is számtalanszor kimondta már, hogy egy Oroszország által indított, Ukrajna szuverenitását és területi integritását megsértő háború.
Akár el is engedhette volna a füle mellett a kérdést, újságírók és a nem újságírók előtt Orbán Viktornak nem volt szüksége arra, hogy a katonai hadművelet kifejezés használatát jogászkodással, és az orosz álláspontra hivatkozással magyarázza, és ezzel végül is megszabaduljon a maradék erkölcsétől is.
Magyar polgárként, akinek a megválasztott magyar miniszterelnök mégis csak a miniszterelnöke, úgy hiszem, még akkor sem fogadhatom el azt a felvetést, hogy az ország vezetője a Kreml érdekében cselekszik, amikor a cselekedeteire más magyarázat éppen nem mutatkozik. Azt azonban magyar polgárként elvárhatom, és el is várom, hogy a megválasztott magyar miniszterelnök politikai és retorikai játszmázás, és ki tudja milyen politikai érdek figyelembe vétele helyett ne süllyedjen az erkölcsi minimum alá, és az országa képviseletében beszélve mondja azt a háborúról, hogy háború. Pont.
Ha egy nép az életéért küzd, joga van hinnie a csodákban. Mi nem beszélhetjük le az ukránok arról, hogy harcoljanak, ha harcolni akarnak. De látnunk kell, minden nap meghalnak százak és ezrek, árvák, özvegyek, fél életüket elveszítő túlélők maradnak utánuk, ez egy nagyon durva, nagyon véres háborúja Európának – mondta ugyancsak Orbán Viktor néhány nappal ezelőtt.
Így is lehet. Ez a minimum.
Selmeci János jegyzete az Esti gyors 2023. december 22-ei adásában hangzott el.

