„Zajlik
Esti gyors

Borkai a Fidesznek nem kell, a győrieknek még jó lesz?

14/10/2019 20:21

| Szerző: Klubrádió

Nem tetszene a győri ellenzéknek az a megoldás, ha Orbán Viktor azzal kezelné a Borkai-ügyet, hogy a súlyos botrányba keveredett polgármestert kiléptetik a Fideszből, de posztját megtarthatja. A győri ellenzék azt is bejelentette, a vasárnapi önkormányzati választáson leadott szavazatok jelentős részének újraszámolását kéri.

2024. október 07.
00:00
00:00
Eléggé visszatetsző lenne, ha azután az erkölcstelen, gusztustalan magatartás után, amit a győri polgármester, Borkai Zsolt bemutatott – és mindezt az őt lebuktató blog szerint közpénzből finanszírozva – Orbán Viktor Fidesz-elnök kiléptetné a pártból, de polgármesterként meghagynák – mondta Pollreisz Balázs, a győri közgyűlés eddigi MSZP-s frakcióvezetője. Az ellenzéki politikus szerint ennek az lenne az üzenete, hogy bár a Fidesz és maga Orbán úgy véli, Borkai a kormánypártnak nem kell, de a győrieknek még jó lesz.

Pollreisz Balázs ezt annak kapcsán nyilatkozta, hogy a kormánypárti Magyar Nemzet azt írta, Borkai kedden távozhat a Fideszből. A lap szerint a külföldön tartózkodó Orbán Viktor kérésére Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke és Kubatov Gábor alelnök budapesti konzultációra hívta Borkai Zsoltot, a botrányba keveredett, ám vasárnap újraválasztott győri polgármestert. A Magyar Nemzet úgy tudja, e találkozó következményeként Borkai Zsolt holnap sajtótájékoztatón jelenti be, hogy kilép a Fideszből.

Modern városok - Orbán Viktor Győrben
 
 Orbán Viktor miniszterelnök és Borkai Zsolt polgármester sajtótájékoztatót tart, miután aláírták a Modern városok program keretében a kormány és Győr városa közötti együttműködési megállapodást a győri városháza dísztermében 2017. április 28-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
 
 

 

A győri ellenzék is bejelentést tett az önkormányzati választás után egy nappal. Hétfőn a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás közölte, hogy elsősorban a polgármesteri szavazólapok és néhány körzetben a képviselőjelöltek szavazólapjának újraszámlálását fogja kezdeményezni.

Győrben az október 13-ai önkormányzati választáson Borkai Zsolt a botránya ellenére is győzött a közös ellenzéki jelölt Glázer Tímeával szemben, bár a kettejük közti szavazatkülönbség csupán 641 volt, míg az érvénytelen szavazatok száma 1381. Ezen kívül több egyéni választókerületben is igen szoros volt a verseny a Fidesz és az ellenzéki összefogás jelöltje között.

Glázer Tímea azt is bejelentette, feljelentést tesznek a Jobbik négy visszalépett önkormányzati képviselőjelöltje ellen választópolgárok félrevezetése miatt. A Jobbik győri szervezetének négy képviselőjelöltje október 8-án, a Borkai-botrány kitörése után lépett ki az összefogásból, így az ellenzéki összefogás ezeken a helyeken jelölt nélkül maradt.

Borkai Zsoltról egy blog névtelen szerzője tett közzé kompromittáló felvételeket, amelyeken az látszik, hogy a győri polgármester egy tengeri jachton orgián vesz részt, és a netes bejegyzések azzal is megvádolták, hogy kábítószert fogyasztott, az utat pedig ellopott közpénzből finanszírozta. A sajtóban aztán több cikk is feltárta a győri polgármester és a hozzá köthető üzletemberek, köztük az önkormányzat egykori jogászának közös ügyeit, amelyek szintén korrupcióra utalnak. Borkai botlásnak nevezte a szexpartit, és bocsánatot kért, de arra hivatkozott, hogy városa szépen fejlődött a polgármestersége alatt.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg!

Esti gyors/Interjú Pollreisz Balázzsal
2019. október 14., hétfő 18.55
riporter: Dési János