Bognár Péter: Férfiúi bajtársiasság

Bognár Péter a fiatal korosztály egyik ritka igazán eredeti költője, s noha Grecsó Krisztián szavaival ő egy „valódi nyelvújító, nyelvrontó, nyelvépítő, egy épülő mondatuniverzum az övé, amely szinte pökhendien elődnélküli”, strapabírása is vállalt előképéhez, Tandori Dezsőhöz köti. 2011-ben megkapta a Petri György-díjat, 2016-ban pedig az Artisjus Irodalmi Díjat, és eddig megjelent négy kötete is egységes fejlődésről tanúskodik. Költészeti és irodalomtudósi munkái mellett szokatlan és ellentmondásos vállalkozásba kezdett, amikor Gothár Péter zaklatási ügyére és elbocsátására reagálva a #metoo-jelenség terhelt kontextusát kezdte feszegetni szerzői Facebook-oldalán, ahol azóta más hasonló témákban is archaizáló nyelven szórakoztatja olvasóit.

A mától a Klubrádió honlapján is meghallgatható versét először hét évvel ezelőtt, a műsor indulása után olvasta föl a Belső közlésben, amelynek egyik első vendége volt. A rodológia rövid története címmel akkor még csak készülő kötetében a valamikori jövőben halott magyar emberek konzervált lélekrészeiből próbálják meg rekonstruálni a múlt elemeit, a Férfiúi bajtársiasság című vers is egy ilyen úgynevezett roddal történő találkozást ír le egy rodkolónia közelében.

A vers a fenti lejátszás gombra kattintva hallgatató meg. Az adást, amelyben a felolvasás először elhangzott, itt hallgathatják meg.

A vers írott változata:

Bognár Péter: Férfiúi bajtársiasság

Tegnap reggel, gyengéd asszonyi szeretet,
Egy rod ereszkedett a vállamra.
Minden bizonnyal így volt.
Ezek az arasznyi, a légkörből táplálkozó,
Szabad szemmel általában láthatatlan,
Parazoológikus lények állítólag –
Hogy mondjam – ilyen kis valamik.

Halott magyar emberek lelkei,
Vagy lélekrészei (részelemei?),
Nem tisztázta még a kutatás,
De Miskolc mellett van egy rodkolónia,
Európa egyik legnagyobb kolóniája,
Magyarországnak pedig biztosan a legnagyobbja,
Bár máshol is vannak, csak azok kisebbek.

A rod a szárnyával megérintette
A fülemet, nem konkrétan, máshogy,
Mint egy bénultság vagy egy hallászavar,
Mint amikor a fény átlő – hogy mondjam –
Egy fehér ápolónőt számodra,
Nem fáradt? – szün, megsimítva szemedet
Ölének öntudatlan árnyékával.

„Károlyi Györggyel 100 aranyban fogadtam,
Hogy Bécsből idáig 12 óra alatt nem fog.
Aztán ugyancsak vele 200 aranyban
Fogadtam, hogy viszont én 11 óra alatt fogok.” –
És ezt mondta a rod, teljesen,
Majd csinált egy ilyen kis figurát a levegőben,
De én alig értettem, hogy miről beszél.

„Elment minden kedvem Mayerffy házától,
Mert hidamnak jó környéken nyakát szeghetné.”
Mint amikor a hó párolog, és a síelő érzi
A hó emlékét, de nem tudja, hogy mit érez.
„Mayerffy házától?” – próbálkoztam,
Az élők ügyetlenségével.
„Mert hidamnak jó környéken nyakát szeghetné.”

Most, hogy visszagondolok, mégis úgy látom:
Lehet, hogy ez egy férfi volt –
A fogadás Károlyival mintha erre utalna.
Tehát akkor nem gyengéd asszonyi szeretet,
Nem fénnyel átlőtt, fehér ápolónő,
Nem bénultság vagy hallászavar,
Hanem férfiúi bajtársiasság inkább.