„Klubrádió
Esti gyors

Biztos lesz, de bővítés nemigen

18/11/2019 21:46

| Szerző: Klubrádió

Az Európai Parlament szakbizottsága átengedte a magyar biztosjelöltet, de a végső szavazás előtt még lesznek viták a frakciókban.

 

A magyar kormánypropaganda rendkívül fontosnak állítja be az Európai Bizottság bővítésért felelős biztosi posztját, de nézőpont kérdése, hogy valóban az-e. Orbán Viktor régóta ragaszkodott ehhez a portfólióhoz, ám most úgy látszik, hogy szó sincs kulcspozícióról. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a következő öt évben nem tervezik az EU bővítését, azaz új tagok felvételét – hívta fel a figyelmet Donáth Anna. A Momentum EP-képviselője annak apropóján beszélt erről, hogy a külügyi bizottság másodszorra átengedte a magyar jelöltet, Várhelyi Olivért.

A döntéssel az utolsó utáni pillanatig vártak, csak azután hozták meg, hogy a jelölt írásba is adta: Európa érdekeit akarja képviselni és nem Orbán Viktorét. Donáth Anna szerint annak, hogy nem elégedtek meg a szóbeli nyilatkozattal, hanem írásban is kérték, szimbolikus jelentése van. És még nincs vége, a parlamenti frakciókban még komoly vitákra lehet számítani, mielőtt döntenek majd az új bizottságról. Fontos, hogy nem külön-külön szavaznak majd az egyes jelöltekről, hanem az egész bizottságról egyszerre. Így tehát vagy Várhelyivel együtt fogadjál el a névsort, vagy sehogy.

A Momentum képviselője szerint kissé furcsa, hogy éppen egy olyan diplomatának kellene a jogállamiság helyzetét vizsgálnia a tagjelölteknél, akinek az országában éppen lebontják azt. Könnyen lehet, hogy Várhelyit rövid pórázon tartják majd az Európai Bizottságban, ahol különben sem egyszemélyes a döntéshozatal, egy biztosnak vannak kollégái, főnökei.

Várhelyi ráadásul nem politikus, hanem karrierdiplomata, feltehetően át tudja venni azt a szemléletet, amelyre az EU-ban szükség van, azaz a közös érdekek képviseletét. Megtette ezt a Fidesz által delegált előző biztos, Navracsics Tibor is, európai politikussá vált, valószínűleg ezért távolodott el tőle egykori pártja.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép:

Esti gyors
2019.11.18. 18:00
Műsorvezető: Dési János