„Zajlik
Reggeli gyors

Az oligarcháknak nem árt a vírus, sőt használ

15/05/2020 13:30

| Szerző: Klubrádió

Az Orbán-kormány arra is használja a veszélyhelyzetet, hogy tovább gazdagítsa a hozzá közel állókat. Persze tetszetős mázzal van mindez leöntve.

2020. május 15. Reggeli gyors - részlet 20.05.15. Szabó Yvette
09:08
00:00

Egyértelműen torzul a piac a kormány újabb intézkedéseinek következtében. Nem kell már bejelenteni a Gazdasági Versenyhivatalnak azokat a vállalati felvásárlásokat, amelyeket állami többségi tulajdonban lévő kockázatitőke-alapok, vagy hasonló magántőkealapok végeznek. Egyszerűen fogalmazva: kinéznek egy korábban jól menő céget, amely a válság miatt nehéz helyzetbe került, és azt állami pénzt felhasználva felvásárolják. Egy idő után az állam kiszáll, feltehetően haszon nélkül, és máris ott van egy újabb cég valamelyik barát, rokon, ismerős kezében. Ilyen „állami segítségre” már 150 milliárd forintot különítettek el az állami tulajdonú tőkealap-kezelőnél és ugyanennyi hitel áll rendelkezésre a Magyar Nemzeti Banknál is. Egy milliárdnak már van gazdája, csak nem tudni, hogy ki. A közvélemény legalábbis nem tudhatja, de még a versenyhivatal sem, hiszen a szándékot nem kell előre bejelenteni.

Szabó Yvette, a HVG újságírója szerint elegendő a törvényeket, rendeleteket alaposan átolvasni és látszanak a tendenciák. Az MKB Bank, vagy a Mátrai Erőmű példája pedig mutatja, miként gazdagodik a miniszterelnök szűkebb köre, mondjuk a veje, vagy Mészáros Lőrinc.

Megjegyzendő, hogy válság idején általában érdemes vásárolni. Tisztul a kép, az erősebbek maradnak talpon. Az állami segítségre is szükség van, például hitel formájában, időnként még jól is járhat az állam, ha kockázati tőkét biztosít. A baj a magyar gyakorlattal az, hogy itt összemosódik az állami és a magánvagyon. Ha egy magáncégnek nincs annyi pénze, hogy felvásároljon egy másik magáncéget, hanem csak közpénzből tudja ezt megtenni, akkor mi a garancia arra, hogy később üzemeltetni is tudja a megszerzett vállalatot? Mi a garancia arra, hogy megmaradnak a munkahelyek? Az állam tehát nem jár jól. A gazdaság és a társadalom sem. Kik maradnak?

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI/Komka Péter.

Reggeli gyors
2020.05.15. 06:00 
Műsorvezető: Pálinkás-Szüts Róbert