„Klubrádió
Esti gyors

„Az MSZP olyan lett, mint egy rossz hírű bank”

20/02/2020 20:30

| Szerző: Klubrádió

Az MSZP két kerületi polgármestere otthagyja a pártot, átül a DK-ba. Mikecz Dániel, a Republikon Intézet elemzője szerint a szocialista párt most olyan dilemmával találja szembe magát, mint egy bank, amelyről elterjed, hogy fizetésképtelen, és a befektetők el is kezdik kivenni a pénzüket.

2020. február 20. Esti gyors / részlet, Mikecz Dániel (20.02.20.)
07:48
00:00

Kiss László, Óbuda, és Szaniszló Sándor, Pestszentlőrinc polgármestere is elhagyja az MSZP-t és átlép a DK-ba – közölte az index. Azzal indokoltak, hogy polgármesteri programjukat a DK közösségében jobban meg tudják valósítani, és egyetértenek a párt európai téren képviselt céljaival.

Mikecz Dánielt, a Republikon Intézet elemzőjét kérdeztük, aki azt mondta: két ember döntéséről van szó, amely illeszkedik egy trendbe. A politikusok is úgy ítélik meg, ahogy a választók a tavaly májusi európai parlamenti választáson és a közvélemény-kutatásokban, hogy az ellenzéki szavazók átpártoltak a DK-hoz. A politikában az a bizalom, hogy valaki sikeres lehet, növeli a támogatottságot.

Ők ketten polgármesterek, akik a 2022-es parlamenti választás után is maradnak hivatalban két évig, ha helyben „eltűnik alóluk az MSZP”, akkor gondban lehetnek, nem lesz párt, amely elvégzi a kampánymunkát, és nehezebb lesz a dolguk az újraválasztáshoz. Az ellenzéki oldal széttöredezettsége jó a Fidesznek, de arra önmagában nincs szükség, hogy eltűnjenek pártok, mert teljes körű összefogás alakult ki az önkormányzati választásokra, nemcsak a logók, hanem az aktivisták közös munkája szintjén.

Az elemző az MSZP-ről azt mondta, mintha játékelméleti dilemmával állnának szemben a baloldali politikusok. Ha arról van szó, hogy ki hagyja el a pártot, akkor mások is elgondolhatnak ezen; mint amikor egy bankról elterjed, hogy csődbe megy, mindenki elkezdi kivenni a pénzét, és végül csődbe is megy. Ezek a hírek erősítik azt a véleményt, hogy az MSZP gyengül és a DK az erősebb ellenzéki párt.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Balogh Zoltán/MTI

Esti gyors
2020. február 20., csütörtök 18:40
Műsorvezető: Kárpáti János