„Klubrádió
Hetes Stúdió

Ágh Attila: Ellenzéki szétbomlás zajlott március 15-én

18/03/2023 18:04

| Szerző: Klubrádió/Vikár Anna

Az ellenzéki pártoknak meg kellett volna mutatnia azt a gondolatot, hogy "most mi vagyunk Petőfi örökösei" – ennek mentén kellett volna ütközni az Orbán-rendszerrel – mondta Ágh Attila politológus, egyetemi tanár a Hetes Stúdióban.

2023. március 18. Hetes Stúdió - részlet/ interjú Ágh Attila 2023.03.18.
11:05
00:00
"Nem összefogás, ellenzéki szétbomlás zajlott, ez egyértelmű" – mondta Ágh Attila. Hozzátette, ráadásul az ellenzéki pártok nem vették észre, hogy ez a március 15-e egy történelmi szituációban zajlott: az uniónak tett ígéret szerint a hónap végére a kormánynak széles körűen át kellett volna alakítania a törvényeket, hogy a jogállamisági alkalmazkodáshoz megteremtsék az alapokat. Óriási hiba az ellenzék részéről, hogy nem támadták a kormányt, pedig Orbánék világos jeleket adtak arról korábban – például Horizont és Erasmus program-ügyben és az ünnepi beszédben is –, hogy nem hajlandóak elfogadni az EU december közepén megfogalmazott elvárásait – véli a politológus.

Ágh szerint "Orbán március 15-i beszéde tulajdonképpen hadüzenet az Európai Unió felé". Úgy gondolja, érdemes összevetni Orbán 2011-es beszéddel, ott hangzott el először, hogy Brüsszel az új Moszkva, illetve, hogy a magyarok nem fognak külföldi diktátumok szerint élni. Akkor hangzott el az a jelszó is, hogy "nem leszünk gyarmat". A szabadságharcos retorikát belehelyezte az "európai szuperállam" elleni küzdelembe – fejtette ki a politológus.

Az ellenzéki pártoknak meg kellett volna mutatnia azt a gondolatot, hogy "most mi vagyunk Petőfi örökösei", hogy ők az Európa-pártiak – ennek mentén kellett volna ütközni az Orbán-rendszerrel – mondta Ágh Attila.

2011-ben kerített sort az Orbán-kormány az Alaptörvény módosítására, a Médiatanács létrehozására, illetve a választójogi törvény radikális megváltoztatára. Ezek a változtatások iszonyúan beszűkítették az ellenzéki pártok mozgásterét, ennek ellenére a pártok, illetve az őket követő sajtó nem ezen ügyekről beszélnek, hanem arról, hogy kinek a rendezvényén hányan voltak – hangsúlyozta Ágh Attila. Nem foglalkoztak a lényegi kérdésekkel, tette hozzá.

"A Fidesz egyik nagy, tulajdonképpen alkotmányellenes trükkje az, hogy tüzet és vizet összekombináltak a következő választási időpontra" – véli a szakértő. Hozzátette, egyfelől valamilyen civil alapú összefogásra lesz szükség – ezt jól fogalmazta meg Karácsony Gergely, és ehhez van valóban civil támogatás – ez kell ahhoz, hogy az önkormányzati választásokat abszolválni tudják az ellenzéki pártok. Az ellenzéki pártok részéről nem is annyira összefogás, csak szervezés kellene, hogy ne némítsák el egymást – mondta Ágh. Másfelől, az EP választáson külön indulnak.

A politológus úgy látja, teljesen nyitott mező van, de csak a konkurenciára figyelt az ellenzék. "Ezért estek szét egészen az eljelentéktelenedésig a megemlékezések a nemzeti ünnepen" – tette hozzá. Ráadásul "elhangzott az a mondat, aminek nem szabadott volna: "aki nincs velem az a Fidesszel van" – ezt Gyurcsány Ferenc mondta, Ágh szerint enne nincs értelme.

"Egészen nyilvánvalóan a demokrácia a pártoknak mint szervezeteknek és ideológiáknak a tarkaságát jelenti, és nem lehet olyat kijelenteni senki részéről, hogy őt kell kell el fogadni feltétlenül vezetőerőnek. Ez egy nagyon súlyos mondás" – zárta az interjút Ágh Attila.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg.

Hetes Stúdió/Interjú Ágh Attilával
2023. március 18., szombat 15:10
Riporter: Neuman Gábor