„Klubrádió
Reggeli gyors

A pandémia lesz a fiatalok '68-a

8/02/2021 16:28

| Szerző: Klubrádió

A politika szó elutasítandó, korrupt tevékenységet takar a fiatalok szemében, a közéletnek már jobb a megítélése. Például minél fiatalabb valaki, annál inkább elkötelezett klímaügyekben. A Z-generációnak a pandémia és a bezártság lehet olyan élménye, mint a '89-es fiataloknak az első szabad választás, vagy még korábbi társaiknak a prágai tavasz – véli Nagy Ádám ifjúságkutató.

2021. február 08. Reggeli gyors - részlet 21.02.08. Nagy Ádám
11:45
00:00

Mit üzen a fiataloknak, hogy vagyonnyilatkozatok és sajtóhírek alapján a politikusok egyre gazdagodnak, a leggazdagabb magyarok listája pedig azt mutatja, hogy kormányközeliként könnyen lehet magasra jutni? Mit szól ehhez a tudomány? – kérdeztük Nagy Ádám ifjúságkutatót, a Kodolányi János Egyetem docensét.

Nagy Ádám azzal kezdte: szolidaritást vállal az „alapítványosítást elszenvedő” kollégákkal az ország több egyetemén. A témára rátérve azt mondta: a családi, iskolai minták szerepe csökken a fiataloknál, és a szabadidős, illetve médiaminták szerepe kifejezetten nő. A politika vonzza is és taszítja is a fiatalokat. A négyévente sorra kerülő nagymintás ifjúságkutatások legutóbbi adatai szerint 3 százalékuk említ politikust példaképként, még a celebek is 7 százalékon állnak, míg a barátok 11, sportolók 14 százalékon.

Lényegében oldaltól függetlenül előkerül, hogy a fiatalok nem igazán aktívak politikailag. A kutató szerint megszólíthatók, csak máshogy, mint a ’89-es ifjúság, az eszközöket kellene ehhez megtalálni. Például ha azt kérdezik a fiataloktól, hogy érdekli-e őket a politika, akkor jellemzően inkább nem a válasz, 2-es körüli érték jön ki egy 5-ös skálán, de ha a közéletre kérdeznek rá, arra rögtön jobb osztályzatot adnak. Noha a kettő jelentése között van hasonlóság, a politika elhasználódott szó, elutasítandó, korrupt tevékenységet jelöl számukra, a közélet pozitívabb jelentéstartalommal bír.

Az ifjúságkutatásban sikerült kimutatni összefüggést a migrációs szándék („el akarok menni”) és az itthoni kilátástalanság között. Ez köznapi értelemben talán megszokott, de tudományos értelemben nagyon fontos, hogy nem azért mennek el a fiatalok, mert aranyosak a mókusok a londoni Regent's Parkban, hanem mert itt nem találják meg a számításaikat. A kutató ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet a Gyere haza, fiatal–program sikertelenségére is.

Ha egy rádió az internetre költözik, közelebb kerülhet a fiatalokhoz? – tette fel a kérdést műsorvezetőnk. Az internet a Z-generáció első számú szabadidős terepe, rosszat talán nem lép a rádió, ha internetre költözik, de reméljük, nemcsak ezen a héten fog szólni, hanem még sokáig – fogalmazott Nagy Ádám.

Rákérdeztünk a különbségekre a tíz évvel ezelőtti és a mostani fiatalok között. Nagy Ádám szerint minél fiatalabb valaki, annál elkötelezettebb zöld ügyek iránt (annál inkább ismeri Greta Thunberg svéd klímaaktivista nevét). A pandémia, a bezártság pedig hasonlóan meghatározó, generációképző élmény, mint a korábbiaknak az ikertornyok leomlása, az előtte lévőknek a rendszerváltás, az első szabad választások, a berlini fal, a még korábbi nemzedéknek pedig a párizsi és a csehszlovákiai események.

A teljes beszélgetést meghallgathatja a fenti lejátszóra kattintva. Címlapi kép: Pixabay

Reggeli gyors
21.02.08. 8:10
Riporter: Szénási Sándor