„Zajlik
Kovátsműhely

A művészek és a cselekvők szabadsága

19/03/2022 23:20

| Szerző: Klubrádió

Múlt vasárnap 17 órakor újabb daltörténettel jelentkezett a Kovátsműhely: először kivételesen Kern András énekelte el Leonard Cohen Madár a dróton című dalának magyarított változatát Fábri Péter szövegével, majd az énekes-műsorvezető, Kováts Kriszta Haraszti Miklós volt politikussal beszélgetett a szabadságról és László Ferenc kritikust kérdezte a művészek szabadságáról.

2022. március 13. Kovátsműhely (2022. március 13., vasárnap 17:00)
50:06
00:00
Műsorvezetők: Kováts Kriszta Szerkesztők: Pályi Márk
Március 15. a nemzeti önrendelkezés és a politikai szabadság ünnepe, Európában egyik elsőként Pesten jelentek meg ezek a követelések a XIX. század derekán. A Kovátsműhely ebből az alkalomból az ünnephez illő adással jelentkezett: Kováts Kriszta először Haraszti Miklós volt vezető SZDSZ-es politikussal, a ’80-as évek demokratikus ellenzékének egykori tagjával, az EBESZ későbbi sajtószabadság-szakértőjével beszélgetett a Klubrádió stúdiójában.

A beszélgetés természetesen onnan indult, hogy a Kern-dal madara volt a szabad demokraták jelképe is: mint Haraszti elmondta, akkor szállni akart a madár, most pedig lezuhan a drótról. Az 1968-ban eredetileg a művészet területe felől érkezett szélsőbaloldali lázadóként induló, majd szociografikus íróként az egész magyar ellenzék „alapkövét” letevő Haraszti most sem annyira politikusként, mint inkább gondolkodóként nyilvánult meg: jelentős észrevételeket osztott meg többek között arról, hogy a demokrácia bizonyos értelemben szűkebbre szabja az egyén szabadságát a diktatúránál, hisz a kivonulásunkkal sem tudjuk megtagadni az egész rendszert, csak állást foglalni valamelyik benne uralkodó megközelítés mellett. Aki végighallgatja az adás első felét, nem fog csalódni az egyén és a közélet viszonyának jobb megértése terén.

Akit pedig a szabadság művészetkritikai háttere is izgat, az különös ínyencségeket találhat a legutóbbi Kovátsműhely-adás második részében is: László Ferenc kritikus ugyanis számtalan érdekes részletbe avatott be azzal kapcsolatban, hogy mikor mit értettek a szabadságon – Petőfi Sándor „világszabadság”-fogalmát például egészen fölfejthetetlennek tartja mai szemmel nézve. A beszélgetés elején szó esett Verdi Nabuccójának Szabadságkórusáról, amelynek magyarított változata el is hangzott az adás közepén: Fábri Péter magyar szövegével és Kováts Kriszta vezényletével, melyet a szabad Magyar Köztársaság első elnöke, Göncz Árpád 90. születésnapjára adtak elő a volt köztársasági elnöki rezidenciánál. László Ferenc beszélt Beethoven Fideliójáról, vagy éppen arról, hogy míg Arany János a szabadságot inkább valami „otium”-féle nyugalomként értelmezte, Petőfi pedig a mámorító kollektív élményt élte benne át, József Attila modern módon a rendhez viszonyította a szabadságot.

Kováts Kriszta és László Ferenc
 
Kováts Kriszta és László Ferenc
Fotó: Klubrádió
 

A beszélgetések az itt olvasható részleteken kívül még számos más érdekességet tartalmaztak, ezért aki kíváncsi a témára és a vendégek gondolataira, kattintson a fenti hangsáv lejátszás gombjára és hallgassa meg az egész adást! Most vasárnap pedig tartsanak újra velünk: délután 5-től egy újabb daltörténettel jelentkezik a Kovátsműhely, benne Kováts Krisztával és vendégeivel. Az énekes-műsorvezető ezúttal egy mexikói dalt énekel el Fábri Péter magyar szövegével, majd Bobay István történésszel és Bihari Ágnes újságíróval beszélget Mexikóról. Ezúttal is tartsanak velünk, vagy hallgassák meg az adást az archívumban és podcastként is!

A március 20-i adás témaadó dala ez lesz.

Kovátsműhely
2022. március 13. vasárnap 17:00
Műsorvezető: Kováts Kriszta