„Klubrádió“
Kovátsműhely

A körtánc katarzisa

17/11/2019 14:48

| Szerző: Klubrádió

Újabb daltörténettel jelentkezett a Kovátsműhely vasárnap. A Kolinda Körtánc című dalához kapcsolódóan beszélgettünk táncokról, szenvedélyről, világzenéről Halmos Kata táncművésszel, Herczku Ágnes énekesnővel és Nikola Parov zeneszerző-producerrel.

2019. november 10. Kovátsműhely (2019. november 17., vasárnap 17:00)
53:43
00:00
Műsorvezetők: Kováts Kriszta
Nem túlzás azt állítani, hogy Halmos Kata (édesapja Halmos Béla, Széchenyi-díjas népzenész, kutató és hegedűtanár) az anyatejjel szívta magába a népzene szeretetét. Amióta csak emlékszik, énekel és táncol. A Bihari, Kertész, Bartók és ELTE néptánccsoportjait az ELTE Tanárképző Főiskolai Kara, majd a Semmelweis Egyetem Testnevelés- és Sporttudományi Kara (TF) követte, így szerzett először testnevelés-földrajz szakos, később pedig testnevelőtanári diplomát.

Nemcsak testnevelőtanárként, de tánctanárként is dolgozik, táncházakat szervez, közben pedig három gyermekét neveli.

A körtáncok kialakulásáról, a különféle körtáncfajtákról, és az együtt táncolás katarzisáról beszélgettünk vele. Szó volt arról is, hogy milyen szigorú szabályok kötődtek egy-egy tánchoz, mikor, ki és hogyan táncolhatott. Hogyan született meg a lánykarikázó, és miért eufórikus érzés egymás kezét fogva ropni a népzenére? A táncház műfaja ma másodvirágzását éli, bár ma már inkább farmerben járnak táncolni a fiatalok.

Táncházas tapasztalatairól is mesélt nekünk Halmos Kata, aki a testnevelés órákat néptánccal, a néptánc órákat pedig kidobóssal zárja.

A Herczku Ágnes - Nikola Parov páros megkerülhetetlen a magyar zenei életben, kivált, ha világzenéről van szó. Ágnes a Honvéd Együttesben kezdte táncosként, és bár mindig is szeretett énekelni, végül Nikola beszélte rá egy közös produkciójuk (a ma is játszott Naplegenda) alatt, hogy végleg válassza az énekesi hivatást a tánc helyett.

A Magyar Állami Népi Együttes közel húsz éve tartja műsoron a Nikola Parov zenéjével és Mihályi Gábor koreográfiájával létrejött Naplegendát, amelynek a Ágnes és Nikola szerelmüket is köszönhetik. Azóta számtalan produkcióban dolgoztak együtt és külön-külön is.

Ágnes a Honvéd Együttesben szívta magába a zene és a tánc szeretetét, Nikola pedig Szófiában, hivatásos zenész nagyapja mellett szeretett bele a balkáni népzenébe. Az azóta eltelt években számtalan hangszeren megtanult játszani, bár elmondása szerint egyiknek sem ura igazán, dalaiban különleges gondossággal és maximalizmussal dolgozza ki a motívumokat, bármin is játsszon.

A pár nemcsak nép- és világzenéről, hanem az együtt dolgozás öröméről is beszélt nekünk, és még az is kiderült, hogy Nikola Parov ugyan nem szeret táncolni, Ágnes szerint nagyon is tud.

Kovátsműhely
2019. november 17. vasárnap 17:00
Műsorvezető: Kováts Kriszta
Szerkesztő: Barna Zsuzsanna