„Klubrádió

Adások

Most már látszik az országos koronavírus-teszt végeredménye is
Reggeli gyors/Reggeli személy

Látszik az országos teszt végeredménye is

A Semmelweis Egyetem rektora szerint úgy tűnik, a tesztelés első szakasza után megismert adatok nagyon nem változnak majd, de a vírus még marad, és jöhet egy újabb hullám.

Kárpáti György Mór: Mándruc úr vacsorája
Belső közlés

Kárpáti György Mór: Mándruc úr vacsorája

A költészet napjától kezdve a karanténidőszak végéig a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül, hogy az otthon maradást ezzel is tartalmasabbá, könnyebben elviselhetővé tegyük. Ma Kárpáti György Mór filmrendező Mándruc úr vacsorája című tárcanovelláját hallgathatják meg Egger Géza színművész előadásában.

„Gondold meg, mit írsz, különben bekopoghat a rendőrség”
Reggeli gyors

„Gondold meg, mit írsz, különben bekopoghat a rendőrség”

Orbán bírálói nekiestek az ellentmondásos koronatörvénynek – írja a Politico a csütörtöki európai parlamenti vitáról. A tudósítás alcíme azt emeli ki, hogy a rendőrség a közösségi médiában közzétett posztokért vitt el embereket. A Die Welt arról számol be, hogy Európai Bíróság jogellenesnek minősítette a menekültek őrizetben tartásának magyar gyakorlatát, elvetette azt a kormányzati érvelést is, hogy ezek az emberek visszamehetnének Szerbiába, mivel ott is büntetéstől kell tartaniuk.

Falus Ferenc: Megszorítani, lazítani
Esti gyors

Falus Ferenc: Megszorítani, lazítani

A legfőbb félelem a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban az, hogy több lesz a beteg egyszerre, mint amennyit az egészségügy ellátni képes.

Pikó Kocsis szavairól: Bokamagasságú hazugságokkal állunk szemben
Megbeszéljük...

Pikó Kocsisnak: Bokamagasságú hazugságok

Pikó András VIII. kerületi polgármester részletesen elmondta, szerinte miben állít valótlant Kocsis Máté, amikor őt a fejlesztési források elkótyavetyélésével vádolja.

Amikor nem merjük bevallani, hogy nem olvastuk
Fülbevaló

Nem merjük bevallani, hogy nem olvastuk

Az már nagy dolog, ha valaki füllent arról, hogy mit olvasott, illetve mit nem, mert ez azt jelenti, az ő közegében még van bizonyos szintű kulturális elvárás.

Dobrev Klára: Orbán Viktornak nem maradt szövetségese
Megbeszéljük...

Dobrev: Orbánnak nem maradt szövetségese

A miniszterelnök nem ment el az Európai Parlamentben Magyarországról folytatott vitára. Varga Juditot delegálta volna, de ezt az EP elnöke nem fogadta el.

Szégyenpadon - Hardy Mihály jegyzete
Esti gyors

Szégyenpadon - Hardy Mihály jegyzete

Ilyen esetekben ki kell állni, és tűrni kell a jogos kritikát, már ha van vér az illető pucájában. Persze ha nincs, akkor lehet hivatkozni a járványügyi teendőkre, csak éppen ezekből – ha hinni lehet a nyunyókás anyókának - egyre kevesebb lesz.

A valódi rémhírterjesztőkkel nem foglalkoznak
Reggeli gyors

A valódi rémhírterjesztőkkel nem foglalkoznak

Két idősebb férfit vitt be a rendőrség, mert állítólag rémhíreket terjesztettek. Rendőri túlkapás, hatalmi megrendelés, vagy kicsinyes bosszú? Mindkettejüket elengedték.