Magyarország ellen indult először jogállamisági eljárás
Hoffmann Tamás nemzetközi jogász a Reggeli gyorsban arról beszélt, hogy mit jelent jogilag a jogállamisági mechanizmus elindítása Magyarország számára.
Hoffmann Tamás nemzetközi jogász a Reggeli gyorsban arról beszélt, hogy mit jelent jogilag a jogállamisági mechanizmus elindítása Magyarország számára.
A háborús bűnöket ki fogják majd vizsgálni, de Oroszországban sosem fogják az elkövetőket megbüntetni, ezért is merik ezeket megtenni – véli Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő.
A magyar külügyminiszter a CNN-en azzal érvelt, hogy minden a magyar nép érdekében történik, és a magyar nép felhatalmazta a kormányt arra, hogy amit tesz, azt helyesen teszi.
Egy vígszínházas színészházaspár családi pelenkázó rekordja és a Tánc Világnapja is téma volt a csütörtöki Kultúrötösben.
Márki-Zay Péter a város érdekében eddig is nyitott volt az együttműködésre, ami nem jelenti azt, hogy egyetértene Lázárnak "akár a politikájával, akár az erkölcseivel".
az orosz hadsereg helyzetéről, moráljáról, a háború folytatásának esélyeiről szóló elemzésekről Nemes Gábor, a Klubrádió külpolitikai újságírója készített összeállítást.
Váradi Júlia vendége a Dobszerdában: K. Horváth Zsolt társadalomtörténész lesz, a gyerekpszichológia magyarországi történetének kutatója. Hallgassa Ön is ma este 8-tól!
Százával, ezrével rombolják és semmisítik meg az ukrajnai műkincseket és műemlékeket az orosz támadók. Putyint nem érdekli, és ha rajtuk múlik, lesz ebből több is, egészen addig, amíg a helyi kultúra fizikai emlékei el nem tűnnek teljesen, igazolva azt a tételt, hogy az ukránok nem is léteztek egyáltalán. Közben saját magukat is kifosztják, az orosz kultúrát is gyilkolják.
A teatörvénytől a teaszertatásokig vezetett a Galaxis kalauz ezen a héten. Útközben arra is választ kerestünk, milyen tealevélből milyen forró ital főzhető.
Teljesítmény – korunk alapvető elvárása, de miközben próbálunk ennek megfelelni, hogyan éljük meg személyiségünk teljességét? Erről is beszélgettünk az adásban.
Nyílt levélben kérte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Orbántól az önálló oktatási tárca létrehozását. Nagy Erzsébet volt a Reggeli gyors vendége.
Hadházy Ákos, Zugló megválasztott országgyűlési képviselője volt a Reggeli személy vendége. Arról beszélt, hogy a parlamenti nyitóülésére elmennek-e az ellenzéki pártok, és hogy a mostani helyzetben milyen szerinte a felelős ellenzéki politizálás. A képviselő azt mondta, amíg a Fidesz propagandagépezetével nem számolunk le, addig szinte biztos, hogy ez a rendszer nem váltható le.