Békesi László: Elkésett a kormány
Elkésett a kormány, a koronavyírus-járvány okozta gazdasági válság várható, súlyos következményei esetében már csak kármentésről lehet szó – vélekedett Békesi László.
Elkésett a kormány, a koronavyírus-járvány okozta gazdasági válság várható, súlyos következményei esetében már csak kármentésről lehet szó – vélekedett Békesi László.
A költészet napjától a karanténidőszak legvégéig a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül, hogy az otthon maradást ezzel is tartalmasabbá, könnyebben elviselhetővé tegyük. Ma Vajna Ádám Kanári párom huszonnégy óra alatti elvesztése című versét hallgathatják meg a szerző előadásában.
A szélsőjobboldali híveknek szánt egykori orbáni ajándék, Kásler Miklós érzi, hogy baj van. Idő kérdése, mikor váltják le, de azt hiszi, némi öntömjénnel, áthárítással még fordíthat. Pedig csak azért köszönhet még reggelente a tükörben egy miniszternek, mert a főnöke kivárja, amíg a saját ostobaságain és bűnein túl a kormányfő rossz döntései is ráterhelődnek.
Ha az alsósok visszatérnének az iskolákba az utolsó két hétre, az a szülőknek lehetne segítség, akiknek eddig is nehéz volt összeegyeztetniük a távoktatást a munkával.
Olyan törvényt fogadott el kedden az Országgyűlés, amellyel a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat lényegében minden kommunikációra ráláthat majd.
Folytatódott az operatív törzs tájékoztatóihoz készült Gálvölgyi-féle értelmező sorozat.
Lezártak egy 700 ezres várost Kínában, mert újabb járványtól tartanak. A koronavírus első megjelenésekor még titkolóztak. Milyen is a mai Kína és mit akar?
90 éves lett Sándor Iván esztéta, vele beszélget a Dobszerdában Váradi Júlia szerdán este 8-tól.
Trumpnak és Orbánnak hasonló a politikai bázisa, hasonlóak az ellenségeik, és hasonló az a támogatottság, amit a „nacionalista internacionálétól” kapnak. Mindketten éles bírálói a liberális udvariaskodásnak.
Hogyan kényszerít lemondásra egy velejéig romlottnak tartott kormányt a zenére tüntető tömeg, amikor egy egész népnek sikerül összefognia? Libanoni emlékek.
Ha talán nem is úgy látszott a járványhelyzet idején, de zajlik a Fidesz elleni közös készülődés. Bár ehhez idő kell, meglesz a 2022-es összefogás. Nagyon sok találkozó van már ez ügyben – mondta a Momentum-elnök.
Baranyi Krisztina, Ferencváros független polgármestere a Belügyminisztériummal folytatott levelezésével cáfolja Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető és kerületi országgyűlési képviselő azon állítását, amely szerint nem vettek el 400 millió forint forrást a kerülettől, hanem erre az összegre ő, a polgármester egyszerűen nem tartott igényt.