Élőkép – Józsa Márta jegyzete
Mintha kiment volna mifelénk az élőkép a divatból, elmosta a rendszerváltás, vagy a korszellem, ki tudja. Bár a stadionok világa mintha még őrizné a tömegkultúra e nagy találmányát. Amelyet nagyon sokan állítanak elő sok-sok monoton gyakorlással, kevesek kedvéért.
Vetemedés – Dési János jegyzete
Egy minisztériumi dolgozót kirúgtak, mert megosztott egy mémet, egy fotómontázst, amely Nagy Márton minisztert (ár)sapkában ábrázolja. A mi kis házi használatú III. Richárdocskánk, a Nagy Vidnyánszky szintén nem vetemedne, arra, hogy elhallgattasson bárkit, éppen csak kicsúszott a száján, amikor az ország egyik vezető művészét penderítette ki a homokozójából, hogy tíz évig tűrte, hallgatta, Udvaros Dorottya miket mond.
Pragmatizmus vagy becsicskulás – Selmeci János jegyzete
Ha a kínai elnök kedvéért egy ország akár csak fél napra lehet egy picit kevésbé szabad, akkor máskor is lehet majd az, és előbb-utóbb úgy is marad, hiába bizniszel Hszi Csin-ping már valahol máshol.
Mélyfúrás – Rózsa Péter jegyzete
Nem számítanak a szakmai vélemények, a műszaki és egyéb okok egy politikailag felértékelt terv megvalósításakor. Csak az számít, hogy a kormány vezetője mit akar. És hogy mit akar általa például egy igazi nagyvezér, a kínai kommunista párt és kormány első embere, Hszi Csin-ping. Rózsa Péter jegyzetében a zalai olajmezőtől és Rákosi elvtárstól jut el napjainkig.
Brancs – Szénási Sándor jegyzete
Az, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs lenne, első pillantásra azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszert ketten állították elő, ami azért hazugság, mert Orbánt semmilyen nyomás nem kényszerítette egy autokrácia kiépítésére, viszont az nem hazugság, hogy Gyurcsány kormányzása gyakorlatilag minden féket eltakarított Orbán útjából.
Atomvillanás jobbról – Kárpáti Iván jegyzete
Az EU-ban jelenleg egyetlen miniszterelnök kel és fekszik az atomháború víziójával, mégpedig Orbán Viktor. Vagy rá szavazol, vagy meghalsz, 2024 májusára erre a letisztult üzenetre egyszerűsödött a politikája.
Kétszer nem léphetsz ugyanabba a Halász Jánosba – Dési János jegyzete
Diktatúrácska van itt kérem, a parlament ma nem izgalmasabb hely, mint 1981-ben lehetett – s a büfé már akkor is jó volt. Igaz, a rendszerváltás magyar forradalma részben az akkori parlamentből indult, teljesedett ki – amiből persze nem következik, hogy most Halász János nem mondja el harmadszorra vagy negyedszerre ugyanazt a beszédét. Ha már elsőre ennyire bejött.
Olimpiásdi – Józsa Márta jegyzete
Bőven van még amit tanulnunk Belgrádtól. Például a héten a fideszes parlamenti többség elfogadta az Egyesült Arab Emírségek kormányával kötött gazdasági együttműködésről szóló megállapodást, amely a rákosrendezői pályaudvar területén megvalósuló úgynevezett mini-Dubaj-beruházást tartalmazza.
Kardos András: Besúgók és provokátorok
31/03/2023 17:26
| Szerző: Kardos András
Ha a mostani rendszerrel kooperálgatunk, mert nem tartjuk önkényuralomnak, akkor értelmezési baj van. Nem kicsi, nagy.
Attól tartok, hogy azok a tolerancia világbajnokok, akik fölhorgadtak azon, hogy sokan megdöbbentek NoÁr és Müller Péter Sziámi legújabb lépésein, azt képzelik, hogy a megengedő liberalizmus azt jelenti, hogy nem lehet kritika alá vonni azok tetteit, akiket másfelől akár becsülhetünk is. Ez képtelenség, és ha a „mieinket nem lehet kritizálni”, akkor ezzel hitelét fogja veszteni az a rendszerkritika is, amely diktatúraként azonosítja Orbán önkényuralmát.
Ez utóbbi onnan jutott eszembe, hogy ma délután kerek egy órán keresztül egy lazának szánt közbeszélgetésben azt magyarázták a Spirit nevű roppant furcsa rádióban, hogy Orbán rendszere nem diktatúra. Mondjuk elég érdekesek azok az alternatív fazonok, akik valami hibrid rezsimnek, netán egyenesen illiberális demokráciának álmodják a maffiaállamot, de lelkük rajta, az ATV Öt nevű hibridshowja, élén Hont Andrással (aki azért a Spiritet is erősíti olykor, Vona és Schiffer kartársakkal egyetemben), szóval az Öt-ben hetente közlik, hogy itt nincs diktatúra, és akik „diktatúráznak” azok a körúton belüli libernyákok, amivel csak az a baj, hogy az Újlipótváros speciel a Körúton túl van, de hát kicsire nem nézünk.
De most nem róluk van szó, vagy nem csak róluk, hanem azokról, akik szerint NoÁr és Sziámi érinthetetlen. NoÁr-ügyben csak annyit mondanék, hogy az a képtelen érvelése, hogy a Hadik közpénzből készült, még továbbá, hogy a kormány tagjai mire észrevették, hogy ez a NoÁr, az a NoÁr, addigra neki volt már aláírt szerződése, és ezért Orbánék nem tudták őt kiszedni a filmből, ez a szöveg még paródiának is rossz. Ugyanis, ha a Fideszt valaha is érdekelte volna, hogy mikor ki milyen szerződést írt alá, akkor nem lenne szétverve a fél ország, ugyanis akkor jogállam lenne. De nincs, így aztán NoÁr érvelését tekintsük írói munkássága részének.
Müller Péter Sziámi engem jobban megütött. Nem csupán azért, mert történetesen együtt jártunk a bölcsészkarra, ez másokkal is megesett, nem is azért mert a művészetének nagy rajongója volnék, hanem nézzük meg a következő idézetet, mely egy dalszöveg részlete, amelyet Sziámi írt, ha jól sejtem 1983-ban:
„Besúgók és provokátorok
koncert közben sose gondolok
rátok
Kedves, csupa kedves, csupa kedves arcot látok
de azért jobb, ha tudjátok
hogy a magunk módján mi is figyeltetünk
aki előttetek áll az a mi emberünk
elpirultatok
lebuktatok
besúgók és provokátorok
Tudjuk vidékről kerültetek fel
és még ez volt a legjobb munkahely
egy program, amit választottatok
besúgók és provokátorok
koncert közben sose gondolok
rátok”
Ez a szöveg a Kontroll Csoport 1983-as szerzeménye, a szöveget Müller Péter Sziámi írta. Annak idején, sőt később is, nagyon becsültem ezt a szöveget, sőt a dal címe is ez: Besúgók és provokátorok. Minden szövegelemzés nélkül világos, hogy ez a szöveg kíméletlen kritikája a szocialista diktatúrának, bátor, szellemes, amennyire egyáltalán ezt lehet mondani, művészi formában előadott valóságos rendszerkritika.
Na most. Sziámi nyilván rengeteg érdekes dolgot csinál, nagyon távolról követem és van, amit ma is becsülök. Ámde és ugyanakkor: aki valaha vérbeli ellenzéki művészként megírta a fenti dalt, aki kigúnyolta az akkori diktatúra talpnyalóit és kiszolgálóit, nos attól a művésztől én elvárom, hogy fogja fel, hogy ma ismételten önkényuralomban élünk, és ne álljon elő nekem olyan szöveggel, hogy a Demeter Szilárd nevű kultúrpolitikai komisszár, a 120%-os orbánista, mint megvallotta önmagáról, az olyan pompás Könnyűzenei Programot, vagy mi a túrót tett le az asztalra, hogy Sziámi azonnal rokonszenvensnek találta, hogy ismét FÖNTRŐL művészi stratégiák készülnek. Egy demokráciában a kormánynak és vazallusainak semmi keresnivalója a mostanában érdekes módon mindent Petőfiről elnevező testületek kinevezésében, művészi ágak stratégiájában és a többi.
De értem én, lehet, hogy jó a szöveg. Na és? Demeter kultúrmindenes összeránt egy Petőfi dalbizottságot, behívásos alapon. A kissé megöregedett rockerek egyik része effektíve Fidesz-dalnok, Nagy Ferótól Ákosig, és akkor jön Sziámi, aki szintén tagja a „bölcsek tanácsának” egészen ókori módra, és még az is a magánügye, hogy neki barátja az Ákos, ezt hallottam, ő mondta bele az éterbe. Ez nem érdekel. De az már igen, hogy miként lehet az előző diktatúra ellenzéki alkatú dalszerzőjéből a mostani diktatúra tanácsnoka.
Ezt fel nem foghatom. Ha a mostani rendszerrel kooperálgatunk, mert nem tartjuk önkényuralomnak, akkor értelmezési baj van. Nem kicsi, nagy. Ha annak tartjuk és mégis tanácsnokoskodunk néki, ráadásul pont egy Petőfiről elnevezett „vének tanácsában”, ami már önmagában is abszurd, mármint a neve az egyletnek, de ha annak ellenére Sziámi beszáll ebbe, hogy miként csekélységem is, látja azt, amit nem lehet nem látni, hogy az SZFE-t, a CEU-t and so on kinyíró rendszer diktatúra, akkor meg csakis úgy lehet értelmezni az együttműködést, hogy Sziámi mára megtagadja a fent idézett dal szellemét, vagyis a diktatúrával szemben fellépő egykori önmagát.
Harmadik magyarázatom nincs. Viszont az az esztéta, aki ugyan nem ért egyet Sziámival, de mélyen megérti a döntését, és ráadásul szerinte ez nem érinti Sziámi életművét – nos, sem ezt a kollegát, sem azokat, akik hirtelenjében kritizálhatatlannak kiáltották ki Sziámit, hát bizony őket sem értem.
Viszont fent említett kollega, és sokan mások is, „fotelforradalmároknak” nevezik azokat, akik ahelyett, hogy a Lánchíd tetején hastáncot járnának, írásban vagy szóban kritizálni merészelik egyre vacakabb jelenünk, egyre vacakabb történéseit. Nekik üzenem, hogy egyrészt nem fotelben ülök, másrészt mélyen erkölcstelennek tartom, hogy érvek helyett másokat denunciálgassunk. Tessék kritizálni, vitázni, akárkit megvédeni, de ez a fotelforradalmár szöveg szint alatti.