A néző, aki ott sem volt - Szénási Sándor jegyzete
Engem például a Melania nevű jelenségből semmi sem érdekel, és ezzel nem vagyok egyedül.
Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
Milyen érzés mostanában magyarnak lenni? – Hardy Mihály jegyzete
20/01/2024 15:08
| Szerző: Hardy Mihály/Klubrádió
Ritkán állunk meg elgondolkozni azon, hogy jó-e ma egyáltalán magyarnak lenni. (...) Az országban, ahol kevés számú milliárdos oligarcha ül a nincstelen milliós tömegek nyakán. Az ellopott pénzekből ugyanis – utólag – már nem lehet sikeres és fejlődő társadalmat építeni. A tengeri jachtok, a hatvanpuszták és a terepjáró Mercik országából nem lesz kárpát-medencei Szilícium-völgy.
Vajon milyen érzés mostanában – magyarnak lenni? Beismerem, meghökkentő kérdés ez így 2024 januárjában, mondhatnám: rosszkedvünk telén. Mi az, ami közösen jellemző ránk, mitől vagyunk mások, ha mások vagyunk egyáltalán, mint a szomszédaink, az osztrák sógorok vagy a tót atyafiak, a szlovákok? Mitől lettünk ilyenek, amilyenek vagyunk és vajon jól érezzük-e magunkat a bőrünkben?
Alighanem ez utóbbi lehet az igazi vízválasztó, ami meghatározza a mindennapjainkat. Csakhogy ezen ritkán állunk meg elgondolkozni, hogy jó-e ma egyáltalán magyarnak lenni? Attól tartok, egyre kevesebben vannak azok, akik erre tiszta szívből, őszintén és határozottan „igennel” tudnak válaszolni. És itt most nem a mélyen gyökerező magyar panaszkultúrára gondolok, hanem arra, hogy mintha egyre többen lennének azok, akiknek nyűg a megélhetés és a munkahely, megugorhatatlan akadály az otthon megteremtése és a gyerekek felnevelése, megfizethetetlen a nyári tengerparti családi nyaralás vagy akárcsak egy új mosógép beszerzése – ha elromlik a régi. Mindaz, amit egy átlag európai polgár szinte természetes módon megengedhet magának, ami az életformája része.
Nyilván az ukrán Ivancsuk család Kijevben ebben az összehasonlításban szóba sem jöhet. Ők örülhetnek, ha nem hullanak orosz rakéták a fejükre vagy az óvodára, ahová reggel bevitték a gyerekeket. De lassan és biztosan az életminőség és a jövőkép tekintetében a pozsonyi Liška úr vagy a bukaresti Popescu asszony is ellép mellettünk, magyarok mellett, mert ott egy másik, egy európai társadalmat építenek, nem latin-amerikait, mint nálunk. Ahol kevés számú milliárdos oligarcha ül a nincstelen milliós tömegek nyakán. Az ellopott pénzekből ugyanis – utólag – már nem lehet sikeres és fejlődő társadalmat építeni. A tengeri jachtok, a hatvanpuszták és a terepjáró Mercik országából nem lesz kárpát-medencei Szilícium-völgy. Legfeljebb a kínai Csiang és Liu Zrt. gigantikus akkumulátor-összeszerelő üzeme. Szép kilátások, igazi magyar sikertörténet…
A kérdés már csak az, hogy miért hagytuk, hogy így legyen?
Hardy Mihály jegyzete a Hetes Stúdió 2024. január 20-i adásában hangzott el.