Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
Publicisztika
Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Mennyezet – Józsa Márta jegyzete

Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”

Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Publicisztika

Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete

Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.

Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Publicisztika

Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete

Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.

Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Vörös kód – Józsa Márta jegyzete

Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.

A mindenható állam jóindulata – Kárpáti Iván jegyzete
Publicisztika

A mindenható állam jóindulata

A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.

Járjatok - Szénási Sándor jegyzete

27/11/2024 18:05

| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió

 | Szerkesztő: Lőrincz Csaba

A Tiszát támogatók jelentős része szerintem nem gondolja, hogy Magyar Péter feltétlenül jó ember, hogy nincs baj az indulataival, vagy némi pökhendiséggel. Azt sem hiszik feltétlenül, hogy ez a villámgyorsan felépült alternatíva nem omolhat be, vagy a hatalom nem verheti szét. De számukra a Tisza, és Magyar az egyetlen ráció, talán az utolsó valódi lehetőség, hogy megtörjön a rémálom.

2024. november 27. Szénási Sándor jegyzete - Esti gyors (2024. november 27., szerda)
04:08
00:00

Makacs monotonitással futnak be naponta a Magyar Péter nevű jelenség lerombolására szánt kompromatok. Ezeket persze magyarul leleplező videóknak is nevezhetjük, ami azonban, lássuk be, színtelen, kókatag megközelítése a dolognak, míg a kompromat szó súlyosan, drámaian dübörög, egyenesen a nagy orosz lélek mélyéről.

A makacsság igen tiszteletre méltó, tekintve a kompromatáradat hatását, ami ugyan nem egyenlő nullával, ám hogy afelé konvergál, gyanítható. A kormánypárti Világgazdaság nevű folyóirat mindenesetre, nem kicsit sértetten, leállította a Magyar Péterről indított szavazást, ami a remélt karaktergyilkosság helyett villámgyorsan fajult el az Magyar Péter iránti hűség és hála énekévé. A lap azt állította, hogy ez utóbbit gaz ismeretlenek úgynevezett like-farming révén állították elő, ami mesterségesen generált interakciók garmadáját jelenti, bár angol nyelvű források arra is utalnak, hogy a manipulátorok botok mellett alulfizetett bangladesi és indiai munkásokat is használnak erre a célra. Ez most és itt talán kizárt.

A like-farmingban is kételkedhetünk azért, ha a felméréseket nézzük, például a Népszava megrendelésére készült Publicus-mintát, ahol harminc százalék alatt van azok aránya, akik szerint a hanganyagok ártanak a Tiszának. Igaz lehet ez? A Medián november eleji felmérése még azt mutatta, hogy Magyarék a teljes lakosságban és a biztos pártválasztók között is átvették a vezetést. A Republikon szintén ezidőben közölt számai szerint is majdnem ez a helyzet, a Fidesz csak hibahatáron belül vezet. Az IDEA intézet is úgy látta, a Tisza előzi a Fideszt. Az adatfelvételek egyébként október végi – november eleji állapotokat mutattak.

Csak hát a volt barátnő által rögzített felvételek ezután indultak el, vagyis ezek hatására több, mint három hét alatt elvben megfordulhatott volna a borjú a választókban, hogy kissé népiesek legyünk, de ezt már a Varga Judit-féle leleplezés sem tudta beindítani, sőt. A 21 Kutatóközpont pedig, az a cég, amelyik az első, és most az utolsó felmérést közölte a Tiszáról, november 7 és 11 közötti mérések alapján azt állítja, hogy 63% szerint Magyarék képesek a kormányváltásra, bár azt nem hiszik, hogy egypárti kormány alakulhat. A fordulatnak tehát semmi jele. Abszurdisztánban persze minden lehetséges, főleg ami irracionális, de az előzményeket tekintve az, hogy a Világgazdaságnál a like-farming döntött volna, aligha valószínű.

Nincs más hátra, mint tudomásul venni, hogy a kormánypropaganda makacsságánál csak a választóké nagyobb, és ennek semmi köze a kompromatok nyomokban, vagy azoknál nagyobb mértékben valóban létező igazságtartalmához. És nem azért, mert a szebb napokat látott fideszfanatizmust másolnák, ellenkezőleg. A Tiszát támogatók jelentős része szerintem nem gondolja, hogy Magyar Péter feltétlenül jó ember, hogy nincs baj az indulataival, vagy némi pökhendiséggel. Azt sem hiszik feltétlenül, hogy ez a villámgyorsan felépült alternatíva nem omolhat be, vagy a hatalom nem verheti szét. De számukra a Tisza, és Magyar az egyetlen ráció, talán az utolsó valódi lehetőség, hogy megtörjön a rémálom. Királyfiak nincsenek, hófehér táltosparipák sem. Tudják, hogy senki sem jön el a magyarokért, hogy feléjük nyújtsa a kezét, és azt mondja, keljetek fel, és járjatok.

Az van nekik, ami van. És ami van, annak lennie kell. Olyannak, amilyen. Nem tudják nem akarni. Nincs más választásuk.

Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2024. november 27-ei adásában hangzott el.