Európa és én – Selmeci János jegyzete
Nekem Európa egy boldog összenézés, amikor felszállunk a repülőre, a külföldön hallott magyar szavak, az élmény, hogy szívesen látnak minket a szicíliai kocsmától a bécsi kávézóig mindenhol, látni, hogy azért máshol sem Kánaán az élet, és ez aztán tényleg közös bennünk, ahogy a külföldre szakadt barátok és családtagok is, akik hálisten nem vesznek el, hazajönnek, elmegyünk hozzájuk, tanulunk a sorsukból, és persze azokéból is, akiknek Európa még az olcsó fapadossal is messze van.
Alkotmányos demagógia – Hardy Mihály jegyzete
Unalomig ismétlik: "no war, no gender, no migration." Faék egyszerűségű rémisztgetés, de a jelek szerint bizonyos emberekre mégis hatása van. Különösen most, a választási kampányban pörgetik ezerrel. Akármennyibe is kerül, pénz nem számít. Dől a kormányzati megrendelés a Facebook-os és Youtube-os Fidesz-kampányvideók sugárzásáért.
A nagy pénztárca – Rózsa Péter jegyzete
Az egyik legnagyobb hiba, hogy az elmúlt húsz évben a kormányok mindegyike szinte kizárólag az anyagi előnyök szempontjából értelmezte az európai uniós tagságot. Ezt a Fidesz-kormány azzal fejelte meg, hogy végtelenül lebutított, primitív kommunikációval rohanta le a lakosságot, ennek következtében jelentős tömegek számára az EU nem jelent mást, mint egy nagy pénztárcát, s ezzel egyidőben Magyarország ellenségét.
Magyar Péter megette az ellenzéki tortát – Kárpáti Iván jegyzete
Tömegek akarják leváltani az ellenzéket Orbánnal együtt, kár ezt tagadni. Hogy mennyire lehet közvéleményt szondázni ilyen viharban, az persze más kérdés. Szerencsére két hónap múlva világos számokat kapunk.
Az “ellenségeskedés ördöge” – Dési János jegyzete
Fejtő Ferenc bölcs ember volt, és elég jól ismerhette az “ellenségeskedés ördögét” – nemhiába óvott ettől. Arra azonban ő sem számított, hogy az ördög ezúttal megint piros-fehér-zöld mackóruhát húz magára, időnként Louis Vuitton kiszerelésben – és innen indul az európai értékek elleni támadásra.
Game over - Józsa Márta jegyzete
Győzelmi jelentés következik. Magyarország, vagy a kormánya, vagy leginkább a miniszterelnök személyesen legyőzte a szegénységet.
Cifraszűr és alibibeszédek – Neuman Gábor jegyzete
Véletlenül a köztévé egyik csatornáját néztem, elbambultam. A Hungarikum Díjátadó Gála ment, Navracsics Tibor állt a színpadon. Olyan volt az egész, mintha a '70-es évek valamelyik május elsejéjén ünnepi beszédet mondott volna Korom elvtárs, vagy Berecz elvtárs...
Szegény éhes magyar választó lakomája
És akkor jött Magyar Péter, aki eddig nem volt rajta az étlapon, bár nem tűnik tökéletesen finomnak, és félelmetesen hasonlít is az egyik korábbi főételre, de a reménytelenül éhes ellenzéki választóknak, akikkel már tényleg minden rosszat megetettek, most reményt ad arra, hogy legalább egy kicsit jól lehet lakni.
Arató András: Dé Dúró be, El Simon el
6/11/2023 18:32
| Szerző: Arató András
"A NER töretlen fejlődésének ez egy aranybetűs napja, demokráciánk kiszélesedésének nagyszerű fejezete, midőn most először tett magáévá a kormány egy, az oppozícióból érkezett javaslatot, egyrészt bizonyítva saját nyitottságát a bárhonnan érkező országépítő ötletek iránt, másrészt most először volt az ellenzéknek olyan felvetése, ami nem a haza számos ellenségének az érdekeit szolgálja."
Népi- alias illiberális demokráciánk töretlen fejlődésének jeleként értelmezhetjük azt a jelenséget, amikor a társadalmi igazságtalanságok következményeként műveltséget megszerezni nem tudó, ámde feltörekvő, ambiciózus, a közösségért tenni akaró emberek végre lehetőséget kapnak arra, hogy a bukott szellemi arisztokrácia egy-egy darázsfészkéből sajátkezűleg rúgjanak ki igazgatókat, az illetők alkalmasságától függetlenül. Végre olyan országban élhetünk, ahol egy Csák rendelkezik a Nemzeti Múzeum igazgatójának sorsa felől. Ennek a miniszternek az innovativitása már akkor bebizonyosodott, amikor fülében viasszal a szirén szigetek veszélyes vizein hajózva világossá tette, nemcsak a történelem, hanem az irodalom is átírható.
Ráadásul ezt az első látszatra drasztikusnak tűnő humánpolitikai intézkedését indoklással látta el, ami a fejlett NER-ben egyáltalán nem szükséges, miáltal szokatlan megoldás. Lehetetlenné vált az együttműködésük, minthogy a múzeumi direktor beengedte a kiskorúakat a buzeráns propaganda határmezsgyéjén lavírozó Nemzetközi Sajtófotó kiállításra egy meglehetősen gyenge hivatkozással, miszerint a teremőrök nem kérhetik el a látogatók személyi igazolványát. Pedig ő maga, Csák, személyesen vette a vállára a fáradságot, és rendeletet alkotott a kiskorúakat az óvodáskori nemátalakításokkal és a melegpropagandával szemben született korszakos törvény konkrét végrehajtásáról. L. Simonnak azonnal törvénymódosítást kellett volna benyújtania a személyi igazolványok jogállapotának módosítására, és akkor már másnap reggel maga szelektálhatta volna az érkezőket. Nemcsak nem lépett megfelelően, hanem még viccelődött is, márpedig egy kultuszminiszter olyan bajuszt hord, amilyen nő neki.
Vegyük észre, a pillanat nagyszerűsége más dimenziókkal is rendelkezik. Az egész folyamat kezdeményezője egy ellenzéki politikus, a könyvek újra hasznosításának nagy barátja, pontosabban barátnője volt. A NER töretlen fejlődésének ez egy aranybetűs napja, demokráciánk kiszélesedésének nagyszerű fejezete, midőn most először tett magáévá a kormány egy, az oppozícióból érkezett javaslatot, egyrészt bizonyítva saját nyitottságát a bárhonnan érkező országépítő ötletek iránt, másrészt most először volt az ellenzéknek olyan felvetése, ami nem a haza számos ellenségének az érdekeit szolgálja. Talán már meg is leltük a politikusasszonyság személyében a Nemzeti Múzeum következő direktorát.
Csák miniszter az elbocsájtó szép üzenetében elismerte L. Simon korábbi érdemeit, feltételezhetően különösen azt, amikor megszavazta az ún. gyermekvédelmi törvényt.
