Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
Publicisztika
Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Mennyezet – Józsa Márta jegyzete

Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”

Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Publicisztika

Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete

Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.

Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Publicisztika

Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete

Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.

Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Vörös kód – Józsa Márta jegyzete

Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.

A harmadik út - Szénási Sándor jegyzete

31/01/2024 18:03

| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió

"Hogy Vitézy milyen identitást őrizget, esetleg dafke, nem tudom, de hogy valahol középen ásta el jobb időkre, az biztos" – a főpolgármester-választás esélyeiről osztotta meg gondolatait Szénási Sándor.

2024. január 31. Esti gyors-részlet 2021.01.31. Szénási Sándor jegyzete
04:14
00:00

A hírek szerint négy ember van talpon a főpolgármesterségért folytatott tusakodásban: Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője, és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki egyébként már volt főpolgármester-helyettes Tarlós alatt 2014 -19 között. Mindketten a Fidesz állítólagos jelöltjei. A harmadik, és negyedik induló Karácsony Gergely és Vitézy Dávid.

Illetve ez Vitézyről még nem nyilvános. Őt egy kis párt kérte fel, de választ még nem kapott. Ezzel együtt a Medián 23%-ot mért neki úgy, hogy politikailag nincs túl jól beágyazva (az egy százalékos LMP-t ugyebár nem tekinthetjük tágas és biztonságos politikai otthonnak, de a Fideszt sem, erre mindjárt rátérünk) vagyis 39%-át kapta annak, amit a regnáló, több párt által támogatott Karácsony szerzett. Ez utóbbi szám 37%. Vitézy nyeresége nem sok, bár vegyük számításba, hogy még el sem indult, és ha vállalja a jelöltséget, ez nyilván még nőni fog.

Vitézyt emlegették lehetséges Fidesz-jelöltként is, ami logikus is lenne, meg nem is. Épp a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója volt, amikor Palkovics minisztersége idején államtitkár lett, ám az általa felügyelt terület 2022-ben átkerült Lázárhoz, és meg is szűnt. Vitézy egy ideig államtitkár maradt, majd lemondott, gyakorlatilag ellehetetlenítették. Azóta folyamatosan bírálja a minisztériumot, a hodászi baleset, a vasút összeomlása, vezetők kirúgása okán, és a fővárosnak sok milliárdos kárt okozó Lázár-Karácsony deal miatt a budapesti és az agglomerációs közlekedésről.

Egy másik felmérés szerint, amit az LMP rendelt meg, Karácsony 38%-ot kapna, Vitézy pedig 16%-ot. Ez már több mint 50%-os különbség. A Medián szerint a még ismeretlen Fidesz jelölt látatlanban 21%-ot kapna. Ez azért leképezi a Fidesz szavazók bizonytalanságát Vitézyvel kapcsolatban. A rövidre zárt államtitkári karrier is azt mutatta ugyanis, hogy bár a jobboldalon mindig akadtak a tudásának, hozzáértésének támogatói, a tehetsége a szimpla politikai megfelelés világában inkább bolsevista trükknek minősült, és féltékenységből túl sokszor sértették meg, és csinálták ki végül ugyanott. Egyáltalán nem biztos tehát, hogy kellemes partnere lenne a kormánynak, főleg, hogy a Budapest-ügyek változatlanul Lázárhoz tartoznak, aki valamiért zsigerileg utálja, ami persze mára már lehet kölcsönös érzemény.

Az ellenzéki szavazóknak viszont azzal kell számolniuk, hogy az általuk még úgy-ahogy, kényszerből, vagy maradék fanatizmusból preferált pártjaiknak sem kell Vitézy: nem az ő emberük, sem ideológiailag, sem a hátsó lépcsőn folyó pozíció-osztogatásban.

Hát akkor miről beszélünk?

Természetesen arról a 23%-ról, amit az eddig a legtöbb mérésében visszaigazolt Medián kimutatott. Ennyire hátszél nélkül, pusztán a tudása, a hitelessége, az elkötelezettsége révén a versenyben maradáshoz elég szavazatot egyedül is összeszedni képes ember ritka madár ebben a beteg, torz országban. Persze ez a szám vissza is vonatja velem valamennyire a „torz” jelzőt, mert 23% mégiscsak képes volt felismerni, hogy a jelenlegi elittel, legyen az kormányon, vagy ellenzékben, a társadalmat csak a szakadék várja. És még többet is köszönhetünk nekik: az elitek bukására a gyógyszert nem a szélsőjobboldalon keresik.

Hogy Vitézy milyen identitást őrizget, esetleg dafke, nem tudom, de hogy valahol középen ásta el jobb időkre, az biztos.

Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2024. január 31-ei adásában hangzott el.