Kocsis Máté jelezte, szó sem lehet róla, hogy a Fidesz belépjen az ECR-frakcióba (ahová fel sem vennék őket)
Georgia Meloni döntött úgy, hogy nem akar velük egy gyékényen árulni.
Georgia Meloni döntött úgy, hogy nem akar velük egy gyékényen árulni.
A HVG és a Der Standard értesülései szerint Gulyás Gergely miniszternél lobbizhatott az Ibiza-botrányba belebukó Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár a plázastop kikerüléséért. A Miniszterelnökségtől azt írták, hogy Gulyás semmilyen gazdasági ügyben semmilyen segítséget nem nyújtott sem a korábbi alkancellár hivatali ideje alatt, sem azt követően soha.
Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy a tagállamok indítsák el a túlköltekezési (túlzottdeficit-)eljárást a többi között a magyar kormánnyal szemben, mert akkora a költségvetési hiány, hogy az sérti a közös szabályokat.
A hőség miatt a Belügyminisztérium több megyére is vörös kódot adott ki, a katasztrófavédelem pedig elővigyázatosságot kért mindenkitől.
Balog 2012 és 2018 között 131 hivatalos külföldi úton vett részt, ezek közül 36 alkalommal Novák is vele tartott. Az utazások közül több alkalommal kettesben utazott a két politikus.
Frissítette a 2023-as GDP és fogyasztási adatait az Eurostat, amiből kiderül, hogy Magyarországot végül Bulgária is megelőzte az egy főre jutó fogyasztási listán – közölte a Portfolio.hu.
Az orosz hadsereg szovjet technológiájú eszközökhöz juthat hozzá.
Novák Katalin is oda tartott.