"Ki az a Zsolti bácsi?" – kérdezi egy gigantikus molinón a DK a Gellérthegyről
"Meg fogjuk tudni a neveket, és minden gyalázatosan mocskos tettükért felelni fognak” – helyezte kilátásba a párt.
"Meg fogjuk tudni a neveket, és minden gyalázatosan mocskos tettükért felelni fognak” – helyezte kilátásba a párt.
Miután a Fidesz hétfőn leszavazta, hogy vizsgálóbizottságot állítsanak fel az ügyben.
Trump egy húszpontos tervet ismertetett az Izrael és a Hamász közötti harcok befejezésére, a háború utáni átmeneti kormányzás létrehozására.
A választáson nem indulnak.
Az Index ellen indított per ítéletéről és az arra adott Tiszás reakcióról jutott az eszébe ez.
Egy kis sakkozásnak köszönhetően.
A mindenre kiterjedő vizsgálatra a Központi Nyomozó Főügyészségen nyomozó csoport alakul.
Szabó a bizottsági ülésen nem jelezte előre, hogy szemléltető eszközt mutat be.
A csatorna már korábban jelezte, hogy súlyos szakmai hiba történt, aminek következményei lesznek házon belül.
Válaszképpen arra, hogy a magyar kormány 12 ukrán híroldalt blokkolt, köztük a Pravdát is.
Olyan, hogy valakit szándékos emberöléssel vagy pedofíliával vádoljanak, nem volt még a magyar politikában Ez vörös vonal átlépése” – mondta.
Keddi tüntetéseit nem a templom elé, hanem a Ferenciek tere másik pontjára fogja szervezni.