Elfogták a szlovák szurkolók magyar támadóit
A ferencvárosi rendőrök elfogták azt a hat elkövetőt, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy Magyarország-Szlovákia labdarúgó mérkőzés utáni verekedésekben részt vettek.
A ferencvárosi rendőrök elfogták azt a hat elkövetőt, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy Magyarország-Szlovákia labdarúgó mérkőzés utáni verekedésekben részt vettek.
Januárban kezdődik Simonka György fideszes országgyűlési képviselő büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken, ahol a vádlottak padjára kell ülnie a politikus feleségének és unokahúgának is – tudta meg a 24.hu.
Megélénkült a Szlovéniából érkező közúti teherforgalom Kolontáron a felszámolás alatt álló MAL Magyar Alumínium Zrt. tározói körül.
Újabb 28 magántulajdonú lakást sajátítana ki a kőbányai önkormányzat a Hős utca 15. szám alatti, bontásra ítélt társasházakban – tudta meg a Népszava.
Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint megölt egy 18 éves nőt, majd a holttestet az óbudai Ladik utca egyik romos épületében hagyta – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az Indexszel.
Katonai konvojokra, fokozott járműmozgásra kell számítani az ország főútjain, autópályáin csütörtöktől szombatig - tájékoztatta a honvédelmi minisztérium szerdán az MTI-t.
Ellenzéki képviselők és szimpatizánsaik tüntettek a kormánypárti TV2 székháza előtt. László Imre újbudai ellenzéki polgármesterjelölt mellett álltak ki, akit szexuális zaklatással vádoltak a csatornán.
Korszerűbb fémötvözetre cseréli a 100 forintos érmék alapanyagát a Magyar Nemzeti Bank.
Az október 13-i választás arról is szól, hogy lesz-e még egyáltalán önkormányzatiság, önkormányzati politika - jelentette ki Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt.
Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága 10 igen és 3 nem szavazat mellett alkalmasnak ítélte Kandrács Csabát, a Magyar Nemzeti Bank alelnöki posztjára.
Másodszor is leszavazta Trócsányi Lászlót az Európai Parlament jogi bizottsága, mert összeférhetetlennek tartják az európai uniós biztosi posztra – írta Donáth Anna EP-képviselő.
A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) fölényes győzelmet aratott a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon Ausztriában, az első előrejelzések szerint a szavazatok 37,1 százalékát szerezte meg.