Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a Klubrádiót 2026-ban is

Sükösdi roma gyerekek éneklik a cigány himnuszt az Országgyűlés alakuló ülésén
A lényeg

Sükösdi roma gyerekek éneklik a cigány himnuszt az Országgyűlés alakuló ülésén

Az Országgyűlés május 9-i alakuló ülésén a magyar és a székely himnusz mellett a cigány himnusz is elhangzik, a sükösdi Sugó Tamburazenekar gyerekcsoportjának előadásában. Magyar Péter még novemberi látogatásán ígérte meg a hátrányos helyzetű gyerekeknek, hogy győzelem esetén belülről is láthatják majd a Parlamentet – most ezt az ígéretet váltja valóra.

„Mindent vissza?” – így próbálják visszaszerezni az ezermilliárdokat a magántőkealapoktól
A lényeg

„Mindent vissza?” – így próbálják visszaszerezni az ezermilliárdokat a magántőkealapoktól

A NER alatt magántőkealapokon keresztül legalább 2645 milliárd forint közpénz landolt szűk, kormányközeli köröknél, gyakran teljes átláthatóság nélkül. A választás után most egyszerre indulnak vizsgálatok, vagyonvisszaszerzési kísérletek és egy olyan új rendszer előkészítése, amelyben az állami tőkebefektetés nem a magángazdagodásról, hanem valódi piaci kockázatvállalásról szólna.

Trump papíron megszűntnek nyilvánította az iráni
A lényeg

Trump papíron megszűntnek nyilvánította az iráni "fegyveres harcot", de ez nem jelenti a katonai erők kivonását

60 nap telt el a katonai művelet megindítása óta, ezután már minden további akcióhoz kongresszusi jóváhagyásra lenne szükség. Az elnök most levelet írt a testületnek arról, hogy megszűnt a fegyveres harc, de közben 45 hajót éppen visszafordítottak Irán partjai felé. A NATO-szövetséges Németországból viszont tényleg távozik 5000 amerikai katona a következő egy év folyamán.

Hankó Balázs nem emlékszik mire adott százmilliókat
A lényeg

Hankó Balázs nem emlékszik mire adott százmilliókat

Az ATV Egyenes Beszédben próbálta megindokolni Hankó Balázs, hogyan juthattak az NKA 17 milliárdos keretéből frissen alapított, Fidesz-közeli cégek is százmilliós támogatásokhoz. A miniszter szerint minden döntés jogszerű és ízlésbeli kérdés, arra viszont már nem tudott egyértelműen válaszolni, pontosan milyen projektekre osztotta a pénzt.

Kapitány István: A Tisza visszálltja a szülészorvos-választást
A lényeg

A Tisza visszálltja a szülészorvos-választást

A születésszámok 2025-ös negatív rekordjára is emlékeztetve Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter bejelentette, hogy pártja, a választásokon győztes Tisza visszálltja a szabad szülészorvos választást.

Jogerős a választás eredménye
A lényeg

Jogerős a választás eredménye

A Kúria elutasította  a választás eredményét megállapító határozat elleni jogorvoslati kérelmeket, köztük a Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László Facebook-oldalának letiltása miatti beadványát, így a választás eredmény április 30-tól jogerős.

Kínai gigahitel: utólag derültek ki a részletek a kormányváltás után
A lényeg

Kínai gigahitel: utólag derültek ki a részletek a kormányváltás után

Csak a kormányváltást követően vált nyilvánossá, milyen feltételekkel vett fel egymilliárd eurós hitelt a magyar állam kínai bankoktól. A korábban elhallgatott konstrukció kamata és körülményei több kérdést is felvetnek az államadósság-kezelés átláthatóságával kapcsolatban.

„Nélkülünk nem fog menni!” – üzenték Pósfai Gábornak a rendőrök
A lényeg

Üzenetek a rendőrök az új miniszterüknek

A Közszolgálati Rendőr Szakszervezet üdvözölte, hogy a Tisza Párt civil jelöltet kért fel a belügyminiszteri posztra, de rögtön jelezte: a rendőrség átalakítása csak a teljes állomány bevonásával sikerülhet. A rendőrök bizalmat adnak Pósfai Gábornak, ugyanakkor figyelmeztetik: a mostani rendszerben „mindent és mindenkit újra kell építeni”, és a menedzseri tudás önmagában ehhez nem lesz elég.

Telex: Fogyóban a pénz a Megafonnál, többeket elbocsátanak
A lényeg

Fogyóban a Megafon pénze, jön a leépítés

Bizonytalan anyagi helyzetbe került az Orbán-kormány és a Fidesz propagandáját terjesztő Megafon. Egyelőre az ott dolgozók sem tudják, mi lesz egy hónap múlva, addig van pénz fizetésekre – értesült a Telex.

Csendben keresnek kiutat Várhelyi Olivér menesztésére Brüsszelben
A lényeg

Csendben keresi az EU a megoldást Várhelyi ellen

Brüsszelben egyre erősebb a nyomás Várhelyi Olivér uniós biztos körül, de nem nyílt menesztésre készülnek, hanem egy „személyes okokra” épített, csendes távozási forgatókönyvre. A cél, hogy úgy váljon meg tőle az Európai Bizottság, hogy közben ne szülessen olyan precedens, amely később más országok biztosainak leváltására is hivatkozási alap lehetne.

Visszaküldi a Tisza Wáberernek a 100 milliós adományát
A lényeg

Visszaküldi a Tisza Wáberernek a 100 milliót

Inkább nem kell a Tiszának a Wáberer György nagyvállakozó által a választás hajrájában utalt pénz – közölte Magyar Péter pártelnök. Hozzátette, így tesznek bármilyen esetben, ha jogilag vagy morálisan kifogásolható kérés érkezik az utalt támogatásért cserébe, vagy azt látják, hogy az adományozó valamilyen előnyre akar szert tenni a pénzéért cserébe.