Hamarosan vége lehet az amerikai kormányzati leállásnak
A szenátus elfogadta az eddigi leghosszabb kormányzati leállást megszüntető javaslatot, szerdán szavazhat róla a képviselőház is.
A szenátus elfogadta az eddigi leghosszabb kormányzati leállást megszüntető javaslatot, szerdán szavazhat róla a képviselőház is.
Fásy Ádám lánya.
A csapat költségvetési mozgástere egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő – tudatta a miniszter.
A török elleni harcokban is hatékonyan használta a könnyűlovasság. Például.
A város polgármestere kommentált.
Elrulta, hogy még nem tettek elé olyan számokat, amelyek nem a valóságot tükrözték.
Lecsaptak Zelenszkij korábbi üzlettársára.
Donald Trump amerikai elnök kegyelmet adott 77 embernek - köztük egykori személyi ügyvédjének, Rudy Giulianinak - aki ellen azért indult eljárás, mert a gyanú szerint kísérletet tettek a 2020-as elnökválasztás eredményének megmásítására - derült ki az X-en Ed Martin, az igazságügyi minisztérium egyik, kegyelmi ügyekkel foglalkozó jogásza által vasárnap éjjel közzétett bejegyzésből.
A Fidesz kérjen bocsánatot Horváth Alexandertől – közölte Pikó András a kerület polgármestere.
Hétvégén további gyerekek kerültek kórházba a múlt pénteki ételmérgezés miatt a budapesti Heim Pál kórházba - tudta meg a 24.hu.
Nagyinterjút adott Mészáros Lőrinc az Indexnek, annak a kormánybarát lapnak, melynek főszerkesztője egy 2022-es kiszivárgott felvételen arról beszélt, hogy az egykori gázszerelő az, aki egyedül pénzt tesz a portálba. Mészáros a kínos kérdéseket elintézte annyival, nem foglalkozik ilyen ügyekkel, számára nem létező ügyek.