Mától látogathatók a kórházak
A korábbi hétfői dátumhoz képest már péntektől - korlátozásokkal ugyan, de - látogathatóak a kórházak.
A korábbi hétfői dátumhoz képest már péntektől - korlátozásokkal ugyan, de - látogathatóak a kórházak.
58 millió forintot különített el az idei költségvetésben a kormány arra, hogy megünnepeljék az Alaptörvény elfogadásának tizedik évfordulóját – derül ki a csütörtök este közzétett Magyar Közlönyből.
Elbukta a magyar állam a Sodexónak megítélt kártérítési fellebezést a Világbank Beruházási Viták Rendezésével foglalkozó Nemzetközi Központjában. Jár a 25 milliárdos kártérítés a a francia utalványkibocsátó cégnek.
Minden járványadat csökken, tavaly októberben voltak ilyen kevesen kórházban Covid-fertőzés miatt.
Igazi közszolgálati percek a Kossuth rádióban: Orbán bohócokról és bukfencet vető ellenzékről beszélt háborítatlanul.
A koronavírus járvány alatt jelentős bevételtől esett el a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), ezért reklámkampányba kezd, hogy minél többen használják a cég járatait.
A Hamasz már péntektől életbe léptetheti 11 nap rakétázás után.
A miniszterelnök szokásos Kossuth rádiós interjújában kilenc enyhítést jelentett be.
Ma van a Magyar honvédelem napja és Szeged napja.
Megállapodtak az Európai Unió intézményei a közös vakcinaútlevélről. Az uniós Covid-igazolvány megkönnyítheti a tagállamok közötti utazást, mert minden EU-s tagállam elfogadja majd. Azok kaphatják meg az igazolást, akiket az Európai Gyógyszerügynökség által elismert szerrel oltottak, vagy igazoltan átestek már a koronavírus-betegségen, illetve teszttel tudják igazolni, hogy nem hordozzák a kórokozót.
Miután az elmúlt hetekben a magyar kormány több alkalommal is egyedül ment szembe a többi uniós állam, illetve a V4-es társországok diplomáciai terveivel, csütörtökön újabb vétót jelentet be. Most egy 79 országgal kötött, húsz éve fennálló uniós szerződés megújítását akadályozta meg.
Karácsony Gergely „alacsony és kövér” mondatára Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Orbán annyival letudta, hogy Karácsony „éppen igazat mondott, és rögtön elnézést is kért”. Ehhez képest mióta Karácsony bejelentkezett miniszterelnök-jelöltként a kormányközeli média össztűz alá vonta.