A fiatalok világnapja és Az elefántok napja
Ma van A fiatalok világnapja és Az elefántok napja.
Alapítványnak adta az állam a Richter részvényeit
A magyar állam kivonult a Richter Gedeon gyógyszergyár részvényesei közül. A Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány ugyanis átvette a magyar államtól a Richterben meglévő közel 85 milliárd forintos részvénycsomagját.
Neonáci aktivistából keresztény lap főszerkesztője
Július végén azt a Horváth Tamást nevezték ki a kormányközeli Vasárnap.hu új főszerkesztőjének, aki az év elején a 888.hu-tól érkezett a portálhoz. Az újságíróról kiderült, hogy korábban aktív részese volt az Erő és Elszántság mozgalom tüntetéseinek.
Kivonult a NAV Iványiék szegedi intézményéhez
A NAV semmit nem tudott lefoglalni. Iványi Gábor a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek írt levelében reményét fejezte ki, hogy sikerül majd időben teljesítenie fizetési kötelezettségeit a munkavállalói felé.
Megjelent vadászati kiállítás hivatalos dala
A Kerekes Band és Baricz Gergő elkészítette a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes-féle Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás hivatalos dalát. A rendezvény költsége már 70 milliárd forint fölött jár.
Kartellgyanú Mészáros és Tiborcz cégeinél
A Momentum elnökségi tagja, Hajnal Miklós szerint a Mészáros Lőrinc és Tiborcz István cégei közt oszlanak meg az építkezések, ezért a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult.
Orosz cég járatja le a Pfizert
A Facebook szerint az orosz Fazze több országban megkeresett közösségi influenszereket azzal az ajánlattal, hogy fizetség ellenében ők is terjesszék a félrevezető információkat a nyugati vakcinákról, főleg a Pfizerről. Több száz fiókot tiltottak le emiatt kedden.
Uniós forrásból sem lehet vizet fakasztani
Kerekes kutakat építettek uniós forrásból közel 300 milliós projekt részeként a Nógrád megyei Béren. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is észrevette őket, de azt is, hogy a kutakban egy dolog nincs. Víz.
