„Klubrádió
A lényeg

Zavartan piszkálgatták a pápát Bencsikék

8/06/2021 08:27

| Szerző: Klubrádió

Eddig még egyetlen kormánypárti sem szólalt meg, pedig a pápa magyarországi látogatásán nem akar sem Orbán Viktorral, sem Áder Jánossal találkozni. A háttérben nagy diplomáciai offenzíva indult a korábban a pápát demens vénembernek nevező kormányoldaliak részéről. A Sajtóklubban is csak hímeztek-hámoztak.

A Demokrata főszerkesztője elsőként reagált a kormányoldal felől arra a hírre, hogy Ferenc pápa nem kíván sem Orbán Viktor miniszterelnökkel, sem pedig Áder János államfővel találkozni szeptemberben a magyarországi látogatása során. 

A pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus budapesti záró szentmiséjén vesz részt, majd Szlovákiába utazik tovább. A kormány részéről erős diplomáciai lobbi kezdődött annak érdekében, hogy Őszentsége a magyar kormánypolitikusokkal is találkozzon, de előbb a vatikáni, majd a lengyel sajtó is azt írta, hogy a pápa kifejezetten a magyar migrációs politika miatt nem kíván vezető politikusokkal találkozni.

A magyar részről az eddig más témákban gyakran tapasztalt túlérzékeny és agresszív reakciókkal szemben ezúttal senki sem nyilatkozott a magyar kormánypolitikusok részéről, holott vannak páran, akik rendszeresen és előszeretettel kritizálják a pápát, olykor éppen a migrációval kapcsolatos hozzáállása miatt.

A csendet hétfőn Bencsik András törte meg. A kormánypárti Demokrata főszerkesztője a Hír Tv Sajtóklub című műsorában azt állította, hogy "Ferenc pápa meg akarta alázni Magyarországot azzal, hogy csak három órás tartózkodást tervez hazánkban".

Ugyanakkor a Sajtóklub tagjai visszafogottak voltak, egyikük sem "demens vénemberezte le" a pápát, mint tette azt korábban Bayer Zsolt. Bencsik annyit mondott, hogy "amennyiben a Szentatya úgy véli, hogy Orbán Viktor és Áder János hibát követett el azzal, hogy nem ereszti be a muszlim embertömegeket - és ezt ő véteknek ítéli meg - ez az ő szuverén döntése" - idézte Bencsiket a Népszava.

"E percben Ferenc pápa keresztényellenes magatartást tanúsít, amivel rendkívül súlyos kárt okoz a keresztény világnak" - mondta. Imádkozik azért, hogy az "eredeti pápa" próbálja megvilágosítani ezt a "különös pápatársat" arról, hogy mi az ő felelőssége és kötelessége, mint a keresztény világ vezetőjének.

Bencsik értesülései szerint "Vatikánban kétségbeesetten próbálják ezt az öregembert meggyőzni arról, hogy nem teheti meg egy keresztény országgal, hogy azért alázza és bünteti meg őket, mert keresztények akarnak maradni."

Gajdics Ottó, a Hír TV tartalmi igazgatója szerint azonban nem szabad bedőlni a balliberális médiának, mert "az, amit a balliberális média művel a pápa szavaival, azt nyíltan nevezhetjük provokációnak és bátran érezhetjük, hogy keményen föl kell lépnünk ellene".

Bayer Zsolt is utóbbira hajlott, és abban reménykedett, hogy "csak egy" sajtóértesülésről van szó "és aztán majd meglátjuk."