Velencei kultúrharc: lemondott a zsűri, népszavazássá silányulnak az Oroszlánok

A mostani feszültség csúcspontja április végén érkezett el, amikor kiderült: az öttagú zsűri az ICC hágai vádjaira hivatkozva nem kívánt díjat adni olyan országoknak, amelyek vezetőit emberiség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják, vagy eljárás folyik ellenük – ez konkrétan Oroszországot és Izraelt érintette volna -foglalta össze a történteket az index.

A döntés szimbolikusnak indult, ám azonnal jogi és politikai aknamezővé vált: az izraeli szobrász, Belu‑Simion Fainaru diszkriminációra hivatkozva perrel fenyegetett, a Biennálé jogásza pedig világossá tette, hogy egy ilyen eljárásban akár a zsűritagok magánvagyona is célponttá válhat. A személyes kockázat és a növekvő nyomás végül a teljes testület távozásához vezetett, mindössze napokkal a szakmai nyitány előtt.

A válság azonban jóval mélyebbre nyúlik egy vitatott zsűridöntésnél. Már hónapok óta tart a konfliktus a Biennálé elnöke, Pietrangelo Buttafuoco és az olasz kormány között az orosz pavilon visszatérése miatt, amelyet a római vezetés a szankciós politika megkerüléseként értelmez. Az olasz és nemzetközi sajtó által megszerzett e‑mailek szerint a Biennálé apparátusa nemcsak a pavilon újranyitását támogatta technikailag, hanem az orosz művészek vízumainak intézésében is közreműködött, megkönnyített eljárásokkal, ami már a diplomáciai beavatkozás határát súrolta. Ezek után a Kulturális Minisztérium pénzügyi és iratellenőrzést rendelt el, a Ca’ Giustinian palotában vizsgálják, milyen jogi és technikai „mentőövet” kapott Moszkva.

Brüsszel közben a pénzcsapot fogja. Az Európai Bizottság hivatalos levélben jelezte: az EU számára morálisan elfogadhatatlan, hogy egy uniós alapokból támogatott intézmény platformot adjon egy olyan agresszor államnak, amely Ukrajnában folyamatosan civil célpontokat támad, ezért kész felfüggeszteni vagy megvonni a mintegy kétmillió eurós támogatást. Glenn Micallef kulturális biztos nyilvánosan is az olasz kulturális miniszter bojkottja mellé állt, kijelentve, hogy amíg Oroszország hivatalos meghívott, ő maga sem jelenhet meg a Biennálén.

Olaszországon belül is kettészakadt a politikai mező: Alessandro Giuli kulturális miniszter látványosan távol marad az eseménytől, Giorgia Meloni miniszterelnök az intézmény autonómiáját hangsúlyozza, míg Matteo Salvini örömmel üdvözli, hogy a szakmai zsűrit a közönség szavazatai váltják fel, „zseniálisnak” nevezve, hogy a látogatók kapják meg az utolsó szó jogát a díjakról. Buttafuoco azt állítja, a Biennálét a „művészet ENSZ-évé” akarja formálni, ahol minden ország jelen lehet, ám ezzel egyszerre idegeníti el a kormányt és az uniós döntéshozókat. Május 11‑ig kell hivatalos választ adnia Brüsszelnek – így az is csak a nyitás után derülhet ki, hogy a Biennálé a művészeti autonómia terepe marad, vagy egy elhúzódó kultúrharc szimbolikus frontvonalává válik.