Szerdától minden hétköznap látogatható lesz a Karmelita
16/06/2026 11:59
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
Sokan érdeklődnek a Karmelita kolostor, valamint az egykori Miniszterelnöki Kabinetiroda belső terei iránt.
Továbbra is érdeklődnek az emberek a Karmelita kolostor, valamint az egykori Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete iránt, így azok ezen a héten szerdától minden hétköznap, valamint vasárnap is látogathatók lesznek - jelentette be Vitézy Dávid Facebook-oldalán.
A közlekedési és beruházási miniszter emlékeztetett, amikor elbontották a kordonokat azt ígérték, addig látogathatóak lesznek az épületek, amíg van érdeklődés, az pedig még bőven tart.
Szerdától minden hétköznap, illetve vasárnaponként mindkét épületet meg lehet nézni, ehhez csak a szabadkarmelita.hu oldalon kell regisztrálni.
A cikk írásakor éppen 281-en állnak sorba ahhoz, hogy el tudják kezdeni a regisztrációt az oldalon.

Az első sajtóbejáráson járt a Klubrádió is, Mátyus László fotóit az eseményről itt, egy másik, a korábbi Pénzügyminisztérium épületét – amit legutóbb a Belügyminisztérium használt –, bemutató fotóit itt találják.
