„Klubrádió
A lényeg

Vádat emeltek egy ittasan balesetet okozó keszthelyi fideszes képviselő ellen

12/07/2023 17:52

| Szerző: Klubrádió

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt vádat emelt a Keszthelyi Járási Ügyészség Horváth Tamás Mihály keszthelyi fideszes önkormányzati képviselő ellen június végén – írta meg a 24.hu. A portál információi szerint a politikus véralkoholszintje az általa okozott baleset idején közepes fokú volt.

Azt írták: április 8-án délben Horváth Tamás Mihály Keszthelyen nem tudott bevenni egy kanyart, ezért átsodródott a másik sávba, ahol nekiütközött egy szabályosan közlekedő autónak. A balesetben a vétlen járművezető nő, valamint utasa könnyebben megsérült. A rendőrök megszondáztatták a városi Fidelitas elnökét, a Keszthelyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KKEF) vezetőjét, és miután a teszt pozitív értéket mutatott, további mintavétel céljából előállították a Keszthelyi Rendőrkapitányságra, a jogosítványát pedig elvették.

Nyilvánosan sem az érintett, sem a pártja nem kommunikálta az ittas vezetést, nem válaszoltak a portál kérdéseire. Ezzel együtt úgy tudják, Horváth Tamás Mihály egy testületi ülésen bocsánatot kért, és elmondta, hogy a történtek ellenére folytatni kívánja a politizálást.

A Zala Vármegyei Közgyűlésen is szóba került a baleset. Weller-Jakus Tamás, a keszthelyi KÉVE (Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület) elnökének kérdésére Horváth elmondta, hogy természetesen nagyon sajnálja az esetet. Hozzátette: "a képviselői munkámat mindig őszintén és alázattal csináltam. Ezután is természetesen így szeretnék tenni". Horváth Tamás Mihály úgy fogalmazott, a választókerületében folyamatosan járja az utcákat, és bárki bármilyen kérdéssel fordul hozzá, válaszolni fog.

A 24.hu hozzáteszi, hogy a képviselő hivatalos Facebook-oldalán nyoma sincs az általa okozott balesetnek, így természetesen bocsánatkérés sem olvasható. Hozzátették: Horváth az ittas vezetés ellenére nem esett ki a pikszisből, néhány nappal ezelőtt például Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezetővel fotózkodott a Fidelitas rendezvényén.

Az önkormányzati törvény alapján méltatlanság miatt megszüntethető egy önkormányzati képviselő megbízatása, amennyiben megbízatásának ideje alatt – a mentesítésre tekintet nélkül – szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélik.