„Klubrádió
A lényeg

Több mint 20 évet kapott a barátnőjét meggyilkoló volt egyetemi tanár Kolozsváron

12/07/2023 09:56

| Szerző: Klubrádió

Az erdélyi magyar értelmiségi elit egyik közismert figurája B. Ferenc tavaly májusban, a Tárnica-tó körül az autójában megfojtotta a 30 éves barátnőjét. Tettéért 21 év 3 hónap letöltendőt kapott.

Huszonegy év és három hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte kedden a Kolozs megyei törvényszék Boné Ferenc volt kolozsvári egyetemi tanárt, mert meggyilkolta barátnőjét, Molnár Beátát – írja a hvg.hu.

Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, egy kolozsvári egyetemi tanár tavaly májusban, a Tárnica-tó körül az autójában megfojtotta a 30 éves barátnőjét, akinek a holttestét nejlonzsákba csomagolta és egy elhagyatott benzinkút mögötti területen elrejtette. B.-t pár nappal később Nagyváradon fogták el.

Az erdélyi magyar értelmiségi elit egyik közismert figurája B. Ferenc a bíróságnak beismerte, hogy ő gyilkolta meg a szintén közismert "barátnőjét" M. Beátát. Az ügyvédje szerint megbánta a tettét, és utólag képtelen rá magyarázatot adni.

A gyilkosság áldozata, a 30 éves Molnár Beáta óraadó tanár volt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári filmművészet, fotóművészet és média szakán, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Iskola Alapítványának könyvkiadását és az egyik múltidéző projektjét irányította.

B. a szamosújvári börtönből, videókapcsolaton keresztül vett részt a csütörtöki, az emberölés miatt indult tárgyaláson. Egy elmeorvos korábban beszámíthatónak ítélte B.-t, aki bár B. „ítélőképessége adott pillanatra megszűnhet”, de a feltételezett bűncselekményt ítélőképessége birtokában követte el. A napokban Bukarestben újabb vizsgálatot végeztek rajta, annak eredményére még várniuk kell.