„Klubrádió
A lényeg

Teljes lezárás jön Ausztriában

19/11/2021 11:17

| Szerző: Klubrádió

Kötelezővé teszik jövő év februárjától az oltást, mert Alexander Schallenberg kancellár szerint hónapok teltek el, de így sem tudtak mindenkit meggyőzni annak fontosságáról. Hétfőtől az egész országra kiterjedő zárlatot rendeltek el, mely legalább 10, de ha szükséges, 20 napig napig tart majd.

Ausztria-szerte kötelező lesz a koronavírus elleni oltás jövő év februárjától – jelentette be Alexander Schallenberg pénteken a Der Standard szerint.

Ausztria egyben az első nyugat-európai ország, ahol az őszi járványhullámban ismét úgy döntöttek, teljesen lezárják az országot – írja a 444.

Néhány napja még kizárólag az oltatlanokra vonatkozott a korlátozás, de hétfőtől mindenki csak meghatározott okokból hagyhatja el az otthonát a nap 24 órájában. Az intézkedés december 13-ig érvényes ebben a formában, az oltatlanok számára viszont utána is megmarad.

Az osztrák kancellár szerint ugyan nőtt az oltási hajlandóság, de mégsem elégséges mértékben. Ennek eredményeként az osztrák egészégügy terhelése is megnőtt, az intenzív osztályok túlzsúfoltak lettek – írta meg a hvg.hu.

Kötelezően előírták az FFP2-es maszkviselést is.