„Klubrádió
A lényeg

Százas papírzsepi kell hozzá – ajánlja a hatmilliárdos Rákay-féle Petőfi-filmet a forgatókönyvíró

15/02/2024 06:23

| Szerző: Klubrádió

Kis-Szabó Márk szerint a produkció „felveszi a versenyt a nagy nemzetközi alkotásokkal.

Százas papírzsepit kell vinni hozzá – mondta Kis-Szabó Márk forgatókönyvíró a Rákay Philip-féle Petőfi-filmről tudniillik: nagyon megható lesz a mozi – de egyben szerinte vicces is.

Kis-Szabó azt mondta az Indexnek, hogy a Most vagy soha! című, több mint hatmilliárd forintból (ebből 4,7 milliárd forint közvetlen állami pénz, 1,4 milliárd pedig adókedvezmény formájában érkező támogatás) megvalósuló film „felveszi a versenyt a nagy nemzetközi alkotásokkal”.

Íme az opusz előzetese: 

Olyan film, amit az egész család tud élvezni: humorral, szerelemmel, barátsággal, akciókkal, kalanddal, gyönyörű képekkel, gyönyörű zenével, teljesen átélhetően. Megmutattuk, hogy igenis lehet Magyarországon ilyet csinálni, felveszi a versenyt a nagy nemzetközi alkotásokkal mondta a mester.

Aki azt sugallja, hogy hogy szerinte a Petőfi-film új szintet jelent, ehhez kell  mérni a következő, hasonló produkciókat.

A premier 2024. március 14-én lesz.