„Zajlik
A lényeg

Reagált a kormány a csipogóügyre: Magyarországon vállalkozási szabadság van

18/09/2024 17:43

| Szerző: Klubrádió

"Magyarországon vállalkozási szabadság van. Az említett cég a magyar kormánytól semmilyen megbízást nem kapott semmire, és a kormánytól nem kért engedélyt semmire" – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ a Libanonban felrobbant csipogók ügyében.

Egy kis zuglói cég forgalmazhatta azokat a személyhívókat, amelyek kedden a Hezbollah szélsőséges síita szervezet több ezer tagjánál egyszerre robbantak fel, 12 ember halálát okozva és több ezret megsebesítve.

A magyar cég, a BAC Consulting Kft. vezetője szerint ők csak közvetítők voltak, a gyártás nem náluk folyt. Úgy tűnik, már a gyártás során beletehették a robbanószert a Libanonban felrobbant csipogókba.

A HVG megkérdezte a kormányzatot, Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét, a Honvédelmi Minisztériumot, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztériumot is. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a csipogó- (pager-) ügy miatt nőtt-e Magyarország nemzetbiztonsági kitettsége vagy veszélyeztetettsége, illetve ha igen, tettek-e lépéseket ennek elhárítására, mérséklésére.

A címzettek közül egyedül a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) válaszolt, bár nem a konkrét kérdésekre. A KTK azt írta:

„Magyarországon vállalkozási szabadság van. Az említett cég a magyar kormánytól semmilyen megbízást nem kapott semmire, és a kormánytól nem kért engedélyt semmire. A cég magánvállalkozásként működik.”

(Kiemelt kép: Mehr News Agency / Wikimedia Commons)