„Klubrádió
A lényeg

Putyin beszéde után lemondott az orosz kormány

15/01/2020 14:57

| Szerző: Klubrádió

Lemond az orosz kormány - jelentette be Dimitrij Medvegyev miniszterelnök a Russia Today tájékoztatása szerint. A bejelentés röviddel azután jött, hogy Vlagyimir Putyin elnök beszédet intézett a törvényhozáshoz.

Putyin elfogadta a lemondást és arra a kérte a minisztereket, hogy ügyvezető kormányként maradjanak a helyükön, amíg az új vezetés nem alakul meg.

Mielőtt bejelentette volna a kabinet lemondását, Medvegyev találkozott Putyinnal, hogy az ország állapotáról szóló beszédéről egyeztessenek. A beszéd ugyancsak szerdán, valamivel korábban hangzott el.

Putyin azt tervezi, hogy az orosz biztonsági tanács helyettes vezetőjének, egy újonnan létrehozott posztra nevezi ki Medvegyevet – írja a Russia Today.

Putyin beszédében több változtatást javasolt az alkotmányban. "E tekintetben egyértelmű, hogy nekünk, a kormánynak meg kell adnunk az elnöknek a lehetőséget, hogy meghozhassa a szükséges döntéseket a tervezett lépések meghozatalához" – idézi Medvegyevet az RT.

Dimitrij Medvegyev 2012-ben lett miniszterelnök, négy évig elnök is volt. Ő a kormányzó Egységes Oroszország párt elnöke is.

 
Vlagyimir Putyin
Pixabay
 


Az index azt írja, Putyin a hatalmi struktúra átalakítását vázolta fel beszédében, közölve, hogy a jövőben erősebb parlamentre van szükség, amely több beleszólást – és ezzel felelősséget – visz a kormány kialakításában és a kormányzat politikájában. 

A jelenleg a kormány az elnöknek felel. A jövőben a kormányfő és a kormány tagjainak kiválasztásában kapna a törvényhozás alapvető szerepet, az általuk megszavazott személyeket az elnök köteles lesz beiktatni.

Putyin szerint az ország alapvetően továbbra is elnöki köztársaság marad, de a hatalmi jogkörök óvatos átalakításával valóban változik a helyzet a még Borisz Jelcin idején kialakítottakhoz képest. Az elnök népszavazást is tervez – olvasható a portálon.

Putyin, aki lényegében 2000 óta irányítja az országot és ez a negyedik elnöki mandátuma, azt javasolja, hogy a következő elnök csak két cikluson keresztül viselhesse ezt a tisztséget. A Russia Today szerint ez a parlament megerősítését jelenti, de egyes elemzők úgy vélik, inkább utódának meggyengítéséről szólhat ez a lépés. A Guardian cikkében említi, hogy Putyin, bár az elnöki posztról távozik 2024-ben, lehet újra miniszterelnök, vagy, ahogy Nurszultan Nazarbajev, Kazahsztán de facto vezetője, maradhat az ország tényleges irányítója például a biztonsági tanács fejeként.

Címlapi kép: Wikipedia