„Klubrádió
A lényeg

Politico: Újabb Oroszország elleni szankciót vétózna a magyar kormány

19/09/2022 12:10

| Szerző: Klubrádió

A lap forrásai szerint vétóval, vagy az azzal való fenyegetéssel akadályozta meg a magyar kormány az egységes, uniós fellépést az Oroszországban tapasztalható visszaélések ellen. A határozatban az ENSZ Emberi Jogi Tanácsánál indítványozta Oroszország ellenőrzését.

Egyedül Magyarország nem csatlakozott ahhoz az uniós határozathoz, amelyik az ENSZ Emberi Jogi Tanácsánál indítványozta Oroszország ellenőrzését – írja az AFP értesülésére hivatkozva a Barron's. A vezető szerepet Luxemburg vállalta magára és még 25 tagállam csatlakozott hozzá.

A hvg.hu összefoglalója szerint a határozatot az Oroszországban tapasztalható visszaélések miatt akarták meghozni, mivel Moszkva rendszeresen megsérti

  • a gyülekezéshez,
  • illetve a szabad véleménynyilvánításhoz való jogokat,
  • cenzúrát alkalmaz,
  • valamint megfélemlíti, és bünteti azokat, akik bírálják az Ukrajna ellen vívott háborút.

Politico értesülései szerint ennél is élesebb helyzet alakult ki, ugyanis a portál szintén uniós diplomáciai forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az uniós szintű fellépést vétófenyegetéssel akadályozta meg a magyar kormány.