„Klubrádió
A lényeg

Pert indít az Európai Parlament a decemberben felszabadított 10,2 milliárd eurós magyar támogatás miatt

14/03/2024 14:45

| Szerző: Klubrádió

Az Európai Parlament beváltotta ígéretét, és pert indít az Európai Bizottság ellen a magyar kormány számára korábban befagyasztott 10,2 milliárd eurónyi pénzeszköz felszabadítása miatt.

Az Euronews az írta: a lépést Roberta Metsola, a Parlament elnöke csütörtök reggel, a frakcióvezetőkkel tartott megbeszélésen jóváhagyta. Metsola rendelkezik a végső jogkörrel, hogy más intézményekkel szemben jogi eljárást indítson az Európai Bíróság előtt. A beadvány benyújtásának határideje március 25.

Az ügy előzménye, hogy az Európai Parlament jogi szakbizottsága hétfőn este zárt ajtók mögött szinte egyhangúlag úgy döntött: beperli az Európai Bizottságot, mert tavaly karácsony előtt megalapozatlanul, kellő jogalap nélkül szabadított fel 10,2 milliárd euró forrást a magyar kormánynak. Az ülésen 16 támogató, egy ellenző és nulla tartózkodó szavazat érkezett a perindítás javaslatára. A per befolyásolhatja az uniós támogatások folyósítását, az eljárás végéig akár fel is függeszthetik azok utalását. 

Az Euronews szerint a perrel az EP nyomást gyakorolna Ursula von der Leyenre, aki második ciklusára pályázik a Bizottság élén, és fogadkozik, hogy szilárdan kiáll a jogállamiság mellett. Ennek érzékeny kérdése az első mandátuma során a politikus jelentős energiáit emésztette fel, írja a portál. Von der Leyen pártcsaládja, az Európai Néppárt nem ellenezte az EP-ben a tervezett lépést.

A perindításról született döntés nem előzmény nélküli. Egy januárban, széles körben elfogadott peres állásfoglalásban a képviselők jogi lépéseket helyeztek kilátásba, és hangsúlyozták, hogy „az EU semmiképpen sem engedhet a zsarolásnak, és semmiképpen sem kereskedhet az EU és szövetségesei stratégiai érdekeivel azáltal, hogy feladja értékeit”.

(via 444.hu)