„Klubrádió
A lényeg

Őrizetbe vették az ultrát, aki mobilon szervezte az Üllői úti tömegverekedést

7/02/2023 10:14

A vasárnapi Ferencvárosi TC – Újpest FC labdarúgó-mérkőzés előtt, 16 óra 30 perc körül a két csapat szurkolótáborából több tucatnyiam verekedtek össze egy Üllői úti parkolóban. Egy ember súlyos, többen könnyű sérüléseket szenvedtek.

A verekedésnek a rendőrök perceken belül véget vetettek; elfogtak 13 embert, a többiek elfutottak. A IX. Kerületi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt indított eljárást. A helyszínről bevitt férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki – egyiküket, egy erőszakos bűncselekmény miatt korábban elítélt, mellékbüntetésként sportrendezvények látogatásától eltiltott 27 éves férfit őrizetbe vettek. 

 
Illusztráció: Pixabay
 

Az eljárás során a nyomozók elemezték a térfigyelő kamerák felvételeit, és mobiltelefonokat foglaltak le. A beszerzett adatok alapján február 6-án este IV. kerületi lakásában elfogtak egy 28 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint üzenetküldő alkalmazásokon keresztül szervezte a verekedést, és abban részt is vett. Az erőszakos bűncselekmény miatt korábban büntetett férfi nem tett vallomást, a rendőrök őrizetbe vették – jelentette a Police.hu.