„Klubrádió
A lényeg

Orbán Ukrajna orosz lerohanásáról: A konfliktus valódi természetét sem sikerült tisztázni

18/05/2023 17:18

| Szerző: Klubrádió

„Biztonság, igazság, béke” mottóval tartja kétnapos végrehajtó bizottsági ülését a kereszténydemokrata internacionálé (CDI-IDC) a szlovéniai Bledben, az eseményen a szervezet egyik alelnökeként Orbán Viktor is részt vett.

A miniszterelnök sajtótájékoztatón beszélt az ukrajnai háborúról és elmondta, szerinte „egyelőre még a konfliktus valódi természetét sem sikerült tisztázni”. Úgy látja, egyesek szerint proxyháború zajlik Ukrajnában, míg mások valódi háborúról beszélnek a felek között, különbséget tenni pedig azért fontos, mert az egyik hozzáállás szerint van mód a konfliktus katonai rendezésére, míg a másik szerint nincs.

Sokadszor ismételte meg, a magyar álláspont az, hogy inkább tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség és hozzátette, azt senki nem tudja, milyen béketervnek lenne esélye a sikerre. „Ha nem tesszük meg az első lépést, sohasem jutunk el a békéig” – mondta Orbán és hozzátette, emiatt Magyarország minden kezdeményezést támogat és kész arra, hogy akár közvetítőként, akár a későbbi tűzszüneti tárgyalások helyszíneként hozzájáruljon a háború lezárásához.

Orbán próbálta megindokolni azt is, miért tér el a magyar hozzáállás a régió többi országáétól: a személyes érintettség miatt, ugyanis a szomszédos Ukrajnában él magyar kisebbség, a háború pedig magyar életeket is követelt. Itt azért érdemes megjegyezni, hogy Ukrajnában a magyar mellett hasonló számban él lengyel és román kisebbség is, és közülük is visznek katonákat, hiszen a háború kitörésének másnapjától általános mozgósítás van érvényben Ukrajnában – tette hozzá a hvg.hu. Rácz András Oroszország-szakértő pedig a 444-en írt arról, hogy a kényszersorozás mítosz, és az oroszok által indított háború magyar áldozatainak száma körülbelül 20 lehet.

A konfliktus nemcsak Ukrajnának, hanem Magyarországnak is „személyes nemzeti veszteség" – ezzel lényegében relativizálta az ukrán veszteségeket a miniszterelnök, majd rátért az európai békekeretre. Ezzel kapcsolatban szerinte tisztázni kell, hogy az alap továbbra is az eredeti célokat – vagyis európai biztonságának védelmét – szolgálja, vagy átalakul Ukrajna katonai támogatásának eszközévé. Utóbbi okból blokkolja a további kifizetéseket a magyar kormány.

(kép: Orbán Viktor/Facebook)