„Köszönjük,
A lényeg

Orbán szerint a magyarok már tudják, hogy a jövő nem ott van, ahol ők laknak

16/02/2025 12:35

| Szerző: Klubrádió

"És nekünk most ehhez a jövőhöz kell odaillesztenünk Magyarországot, nem maradhatunk csak az Európai Unió keretrendszerében", mondta a miniszterelnök a Mandinernek.

Miután Orbán Viktor a héten a Karmelitában fogadta Alice Weidel német szélsőjobboldali politikust, Dubajba utazott, ahol Tucker Carlsonnak adott interjút. A például a 2020-as választás elcsalásáról szóló összeesküvés-elméleteket terjesztő műsorvezetőt azután rúgták ki a jobboldali Fox Newstól, hogy az amerikai műsorszolgáltatónak 787,5 millió dollárt kellett fizetnie az egyik, Carlson nevéhez is kapcsolódó jogi ügy rendezéséhez. Carlson, aki Vlagyimir Putyinnal is készített interjút, úgy tűnt fel a tévében Donald Trump lelkes híveként, hogy saját sms-ei szerint „szenvedélyesen gyűlöli” az azóta újraválasztott elnököt.

Orbánt a dubaji út után Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója és a Mandiner főszerkesztője kérdezte. Arra a kérdésre, hogy miért ment el a találkozóra, a miniszterelnök azt mondta, hogy Tucker Carlsonnak nagy hatalma van a nyugati közvélemény alakításában, Magyarország pedig kicsi ország, így élni kell a lehetőséggel, hogy bemutassuk, mi történik nálunk.

Orbán ezután az átalakuló világrendről beszélt, és azt mondta: „Lassan rá kell jönnünk, hogy ennek a korszaknak vége van, és Európa lefele ívelő korszakában van sajnos. Nincs benne szufla, elhagyta az életerő. Új tápanyagra lenne égető szüksége, ami visszanövesztené az izomzatát, felfrissítené szellemét. Közben a világon máshol épp nagy izmokat növesztő, korábban messze Európa mögé rangsorolt térségek emelkednek fel. A jövő az arab térségben, Kínában vagy Közép-Ázsiában van, s nem az Európai Unióban.”

Orbán később arról beszélt, hogy „a magyarok már tudják, a jövő nem ott van, ahol ők laknak, hanem valahol máshol. És nekünk most ehhez a jövőhöz kell odaillesztenünk Magyarországot, nem maradhatunk csak az Európai Unió keretrendszerében.”

Szerinte Trump belátható időn belül meg tudja majd kötni a békét az orosz-ukrán háborúban, de ebbe az európaiak érdeke nem fog tudni belekerülni. Majd hozzátette: „Lehet, hogy Európa kimarad, de Magyarország mindig ott lesz, kapcsolatokat tart fenn, és ami a magyaroknak fontos, azt ki fogom harcolni minden alkalommal.”

(Kiemelt kép: Klubrádió/Mátyus László)